Kaposvár: papíron valóban Disztl László lett az edző

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 12:55
null
Disztl László lett a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Ahogy azt korábban megírtuk, a pro licenccel rendelkező Disztl László lett a Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapatának vezetőedzője. A korábbi 28-szoros válogatott hátvéd a hivatalos előírásnak megfelelően „adja” az edzői diplomáját, de az irányítás továbbra is Waltner Róberté lesz.

 

Nagy Richárd: újabb két év
Nagy Richárd kétéves szerződést kötött a Kaposvár csapatával, írja a klub hivatalos honlapja. A középpályás az előző szezonban kölcsönben szerepelt, most azonban végleg elkötelezte magát a Rákóczihoz.

Disztl László az edzői diplomáját Belgiumban szerezte meg, 1995-ben kezdett el dolgozni a székesfehérvári utánpótlásban, majd később a felnőttcsapat edzője lett. 1999 és 2000 közt Zalaegerszegen vállalt munkát, majd volt a Veszprém, a BKV Előre és a Mór edzője, valamint dolgozott az MTK utánpótlásában.

2005-ben tért vissza Székesfehérvárra, ahol vezette az utánpótlást, majd a második csapatot is. Vezetőedzőként legutóbb a szintén Somogy megyei BFC Siófoknál tevékenykedett.

Az öt év után ismét élvonalba jutó Kaposvárt továbbra is Waltner Róbert irányítja, de Disztl László számos tapasztalattal, tanáccsal, ötlettel segítheti kollégáját.

Elmarad az edzőmeccs
Elmaradt a Kaposvár következő felkészülési mérkőzése, amelyen FK Ural ellen lépett volna pályára a szlovéniai Barkócon. Az orosz élvonalban szereplő együttes a csütörtök esti órákban mondta le a pénteken 18 órára tervezett edzőmérkőzést.

Waltner négy éve van az edzői pályán, ezalatt számos sikert ért el, hiszen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatával megnyerte a korosztályos bajnokságot, majd a felnőttcsapatot előbb a másod-, aztán az első osztályba vezette fel. A még fiatal, 41 éves szakember ez idő alatt végezte el az A licences edzői tanfolyamot, ami a jelenlegi szabályok értelmében a másodosztályig elég vezetőedzői pozíció betöltésére. Az ambiciózus szakember természetesen nem áll meg, amint indul, beiratkozik a pro licences képzésre – olvasható a klub hivatalos honlapján.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-NÉL

Érkezők: Csiki Norbert (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Tóth Gergely (Vác), Nagy Richárd (Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tömösvári Bálint (?, Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 17.
Felkészülési mérkőzések:
Június 28.: Kaposvár–NK Slaven Belupo Koprivnica (Kapronca, horvát I.) 2–1 (Nagy R., Szabó Á.)
Július 2.: NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén II.)–Kaposvár 3–2 (Csiki N. 2)
Július 10., 17.00: HNK Gorica (horvát I.)–Kaposvár
Július 13., 18.00: Kaposvár–Soroksár SC (NB II)
Július 17., 17.00: Kisvárda–Kaposvár (Budapesten)
Július 19.: Király-kupa – Szombathelyen
Július 27.: Kaposvár–Vác FC (NB II)
Legfrissebb hírek

A vártnál gyengébb helyzetkihasználás lett majdnem a ZTE veszte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:58

Géresi Krisztián: A testem jelzett, ennyi volt, ne folytasd!

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 12:33

Az edzőváltás sem segített, 26 év után esett ki a Vidi

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 09:24

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06
Ezek is érdekelhetik