NB I: Itt nekem nehezebb játszani, mint a Bundesligában – Ben-Hatira

2019.03.06. 12:06
null
Enisz Ben-Hatirának nehezebb az NB I-ben játszania, mint a Bundesligában (Fotó: Török Attila)
Enisz Ben-Hatira, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd téli szerzeménye a Transfermarktnak nyilatkozott a döntéséről, elárulta továbbá, hogy számára nehezebb a magyar élvonalban játszani, mint a Bundesligában, illetve szót ejtett Supka Attila vezetőedzőről is.

 

Mint ismert, a 30 esztendős, a német korosztályos válogatottal 2009-ben U21-es Európa-bajnokságot nyerő Enisz Ben-Hatira néhány hete a Budapest Honvédhoz szerződött. A 12-szeres tunéziai válogatott támadó középpályás másfél évre szóló megállapodást kötött a kispesti klubbal.

A játékos most új csapata kapcsán a német transfermarkt.de hírportálnak adott interjút, amelyben beszélt többek között az NB I-ről, de szót ejtett a gárda vezetőedzőjéről, Supka Attiláról is.

„Tisztában vagyok a múlttal, amin már nem tudok változtatni, viszont büszke vagyok, hogy újra fel tudtam építeni magam, most pedig ismét van egy stabil kiindulási pontom. Akadtak mélypontok az elmúlt időszakban, ám végig az járt a fejemben, hogy új csapatot találjak, emiatt nagyobb elánnal, még keményebben edzettem – idézi Ben-Hatirát a Transfermarkt, hozzátéve, hogy a futballista direkt úgy készült hónapokig, hogy ha aláír valahova, akkor megfelelő kondícióban legyen, s egyből játszhasson, ne kelljen heteket várnia az új klubjának, „hogy szintre hozza magát”. – A Honvédnál ez így is történt, szerencsére egyből segíteni tudtam az alakulatot, köszönhetően annak, hogy lelkiismeretesen és jól készültem.”

Ennek kapcsán a középpályás elárulta, hogy a Bundesligában szereplő Schalke második számú csapatánál tréningezett, s megköszönte Gerald Asamoah vezetőedzőnek a lehetőséget.

Noha pletykálták, hogy Ben-Hatira a harmadosztályú Eintracht Braunschweignél köthet ki, a játékos erről azt mondta, csak szóbeszéd volt.

„Nem rosszindulatból mondom, mert a Braunschweig nagyszerű egyesület, de nem állt szándékomban a harmadosztályba szerződni.”

„A magyar bajnokságot nem lehet összehasonlítani a Bundesligával. Az NB I-ben számomra nehezebb játszani, mert a csapatok nagy része a keménységet helyezi előtérbe. A Honvédnál szerencsém van, hogy az edző (Supka Attila – a szerző) a játékosságra mint olyanra is nagy hangsúlyt fektet. Nekem ez szuper. Tudom, hogy különleges képességeim vannak, de kreatív csapat nélkül egy senki vagyok. Boldog vagyok, hogy ilyen jól harmonizálunk.”

Ben-Hatira pályafutásának legszebb időszakát 2006 és 2016 között a Hamburgnál és a Herthánál töltötte el. Dárdai Pál irányítása alatt Berlinből három évvel ezelőtt azért kellett távoznia, mert az egyik mérkőzés után a csapatbuszon kritizálta társait, amiért kétgólos előnyből nem tudták megnyerni a meccset, Mitchell Weiserrel pedig össze is szólalkozott.

Azóta játszott a Darmstadtban, a török Gaziantepsporban, valamint a tunéziai Espérance-ban is, de tavaly május óta nem volt csapata.

Ben-Hatira a Bundesligában 101 mérkőzésen 15 gólt szerzett, és 12 gólpasszt adott, míg a német másodosztályban 47 fellépésén hétszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
2 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
5 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
7 órája

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
Tegnap, 22:37

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16
Ezek is érdekelhetik