NB I: a Ferencváros a Beitar német védőjével erősítene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 13:10
null
Marcel Heisterért a hírek szerint ajánlatot tett a Fradi (Forrás: Sport5.co.il)
A Sport5.co.il szerint a Ferencváros szeretné megszerezni a Beitar Jeruzsálem német védőjét, Marcel Heistert. Az izraeli klub félmillió eurót kér a játékosért.

A 25 éves balhátvédet még egy éves szerződést köti a Beitarhoz, de nem akar visszatérni Jeruzsálembe. A hírek szerint a felek egyelőre a vételi áron nem tudnak megállapodni, jelenlegi csapata félmillió eurót szeretne érte kapni.

Heister korábban játszott a Hoffenheim II-ben, a horvát Zadar és az Istra csapatában is, 2016-ban szerződött a Beitarhoz. Az elmúlt szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára az izraeli bajnokságban, három gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

Ha létrejön az egyezség, akkor már a Fradi játékosaként térhet vissza Izraelbe, miután az FTC a Maccabi Tel-Avivot kapta az Európa-liga selejtezőjében.

Úgy tudjuk, Heister az élő szerződése ellenére vissza sem tért a Beitarhoz a nyári felkészülés kezdetére, és már jelezte is a klub vezetőinek, hogy távozni szeretne.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
**
Érkezők: Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda – Szerbia), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors – Argentína), Sigér Dávid (Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bene Marcell, Burzi Alex, Orosz Marcell
Kiszemeltek: Hangya Szilveszter (Vasas), Marcel Heister (német, Beitar Jeruzsálem – Izrael)
Távozók: Batik Bence (szabadon igazolható), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslautern – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth – Ghána, onnan KRC Genk – Belgium), Marcos „Marquinhos” Pedroso (brazil, Figueirense – Brazília), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Amadou Moutari (nigeri, Austria Wien – Ausztria), Hajnal Tamás (visszavonul?), Priskin Tamás, Rui Pedro Couto Ramalho (portugál)

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
41 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik