Játékossors: a korábbi Fradi-védő visszatérne Európába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.30. 10:49
A korábban a Ferencváros labdarúgócsapatában is futballozó David Mateos szerződést bontott az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Orlando Cityvel. A Nemzeti Sport információja szerint visszatérne Európába, illetve Magyarországon is szívesen játszana.

Mint arról beszámoltunk, Jason Kreis, az Orlando City vezetőedzője februárban elmondta, több játékosnak nincs maradása a klubnál. Nem sokkal később – a transfermarkt.de szerint március 3-án – David Mateos szerződést bontott és szabadon igazolhatóvá vált. Mint arról beszámoltunk, Jason Kreis, az Orlando City vezetőedzője februárban elmondta, több játékosnak nincs maradása a klubnál. Nem sokkal később – a transfermarkt.de szerint március 3-án – David Mateos szerződést bontott és szabadon igazolhatóvá vált.

A most 30 éves spanyol játékos – aki 453 ezer dolláros, átszámítva 130 millió forintos fizetésével az Orlando egyik legjobban kereső játékosának számított – azok után vált létszámfelettivé az amerikai klubnál, hogy három középhátvéd érkezett a csapathoz: Jonathan Spector, José Aja és Seb Hines.

A Real Madridban nevelkedő, később a görög AEK Athénnál, a spanyol Zaragozánál és a Ferencvárosnál is futballozó belső védő 2015 nyarán szerződött Budapestről az Egyesült Államokba.

A Magyar Kupa-győztes Mateos a Fradi színeiben összesen 60 tétmérkőzésen kapott játéklehetőséget, hét gólt szerzett és két gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
4 órája

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
6 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
14 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
14 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:55

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19