FTC: Nando szerint itt gyorsabb a játék, mint Uruguayban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.17. 11:59
A Ferencváros új szerzeménye, az uruguayi utánpótlás-válogatott középpályás, Fernando Gorriarán az első napok tapasztalatai alapján arról beszélt, hogy a magyar csapatnál gyorsabb a játék és kevesebb az idő gondolkodásra, mint amihez hazájában hozzászokott.

Mint ismert, a Nando becenévre hallgató 22 éves játékos az uruguayi River Plate-ből érkezett az FTC-hez. Mint ismert, a Nando becenévre hallgató 22 éves játékos az uruguayi River Plate-ből érkezett az FTC-hez.

„Izgalmas napokon vagyok túl, számomra itt minden új, igyekszem beilleszkedni és az edzéseken a legjobbamat nyújtani. Azt már most érzem, hogy a játék itt gyorsabb. Amíg otthon volt egy kis idő a labdaátvételt követően, addig itt erre már nincs lehetőség, azonnal ott teremnek többen is, szóval a ritmus gyorsabb, de ez fekszik nekem. Élveztem az edzéseket, a játékokat, kiváló körülmények között gyakorolhatunk” – mondta Gorriarán a fradi.hu-nak.

Az Fradiban a 27-es mezszámot viselő középpályás a 18 órakor kezdődő, Slaven Belupo elleni zárt kapus felkészülési mérkőzésen mutatkozhat be a zöld-fehéreknél.

A FERENCVÁROS NYÁRIFELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 11.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17., 18.00, Kaposvár: Ferencváros–NK Slaven Belupo (horvát)
A többi még nem ismert.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor
Kiszemeltek: Berecz Zsombor (Vasas)
Távozók: Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Florian Trinks (német, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, érdeklődik iránta: Standard Liege – Belgium), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Vladan Csukics (szerb, visszavonul?), Hajnal Tamás (lejár a szerződése), Jova Levente (soroksári kölcsön után érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, Vasas)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
14 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04
Ezek is érdekelhetik