DVSC: 261 millió forintot kellene kifizetni Pontes menesztésekor

2017.03.16. 08:11
null
Pontes napjai meg vannak számlálva Debrecenben (Fotó: Koncz György, archív)
Mint beszámoltunk róla, kedden sem született döntés a DVSC labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője, Leonel Pontes ügyében, akit menesztene a vezetőség, de erre anyagi okok miatt nem került még sor.

 

Hiába volt a keddi megbeszélésen egyetértés, Leonel Pontest szerződés köti a klubhoz, a menesztése esetén akkora összeget kellene kifizetni neki és a vele együtt érkező portugál segédedzőknek, amekkorát nem akar az egyesület magára vállalni, a Nemzeti Sport információi szerint nagyjából 261 millió forintról van szó.

A nyáron jóval kevesebb pénzért meneszthetnék, ezt nyilván az edző is tudja, akivel egyelőre nem sikerült megegyezni a szerződés felbontásának részleteiről. A klub elküldené, ő maradna, a megoldást egy olyan lelépési összeg jelenthetné, amely mindkét félnek megfelel.

Az idő azonban a kiesés elől menekülő klubot sürgeti, elvégre edzőjelöltekből nincs hiány, és nyilván az lenne a legjobb, ha az új vezetőedző minél többet tudna készülni a csapattal a világbajnoki selejtező miatti szünetben.

A keddi ülésen lehetséges utódként szóba került a DVSC történetének legsikeresebb edzője, az őszi szezonban már két győztes összecsapás erejéig beugró Herczeg András, aki Kondás Elemér távozása és Leonel Pontes érkezése között irányított (emlékezhetünk: a Gyirmótot 4–0-ra, a Mezőkövesdet 1–0-ra győzte le a csapat, ebben az idényben csak ekkor fordult elő, hogy a DVSC egymás után két bajnokit megnyert…). Rajta kívül, mint azt már jeleztük, az egykori Loki-játékos, Selymes Tibor esetleges kinevezése is a lehetséges megoldások között szerepel.

Herczeg András (ő a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője) neve már a hatpontos ultimátum idején is felvetődött, és bár az utóbbi hetekben kórházi kivizsgáláson járt, ahol az orvosok kevesebb stresszel járó életmódot javasoltak neki, ettől függetlenül még jó esélye van arra, hogy a következő, április 1-jén esedékes Vasas elleni idegenbeli bajnokin ő irányítja a DVSC-t, vagy Selymes, de az szinte biztos, hogy nem Pontes ül majd a padon.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22.
Mezőkövesd
Pintér Attila bejelentette távozását.
2016. december 27.
Mezőkövesd
Bejelentették Tomiszlav Szivics érkezését.
2017. március 3.
DVTK
Horváth Ferenc helyett ideiglenesen Vitelki Zoltán.
2017. március 13.DVTK
Vitelki Zoltán helyett Bódog Tamás.
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Videoton FC 23 13 5 5 49–20 +29 44
2. Budapest Honvéd 23 12 5 6 36–22 +14 41
3. Vasas FC 22 11 5 6 33–20 +13 38
4. Ferencvárosi TC 23 10 8 5 38–28 +10 38
5. Paksi FC 23 8 9 6 28–26 +2 33
6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25–30 –5 31
7. Újpest FC 23 7 10 6 34–33 +1 31
8. Szombathelyi Haladás 22 8 5 9 25–29 –4 29
9. MTK Budapest 23 6 8 9 18–27 –9 26
10. Debreceni VSC 23 6 6 11 24–30 –6 24
11. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 26–47 –21 21
12. Gyirmót FC Győr 23 3 7 13 11–35 –24 16

 

Legfrissebb hírek

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
19 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
21 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 17:22

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 11:01
Ezek is érdekelhetik