DVTK: „Meghatározó kezdőjátékosunk nem távozott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 18:43
Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője megtartotta az évi első sajtótájékoztatóját, melyen külön beszélt a labdarúgó NB I 9. helyén telelő csapat új igazolásairól, átalakulásáról és terveiről.

„Az ősz nem úgy sikerült, ahogy terveztük, sokkal jobb eredményeket vártam a csapattól személy szerint én, a tulajdonosok, valamint a klub menedzsmentje és a támogatók is – mondta Szabó Tamás. – Az ősszel is rendelkezésre álló játékoskeret már a bajnokság első felében is lényegesen jobb teljesítményre volt hivatott, ami nem jött ki belőlük. Ezért változtatásokról döntöttünk, és ennek jegyében néhány játékos eligazolt, a helyükre négy olyan labdarúgó érkezett, akik mindannyian a kezdőben követelhetnek maguknak helyet."

„Nagy összeget fordítottunk az igazolásokra és remélem olyan játékosokat szereztünk, akik előre tudják lendíteni a csapat szekerét – válaszolt Szabó az amigeleken.hu újságírójának. – Nagyjából 50-200 ezer euró közötti összeg az, amiben gondolkodni tudunk, ez az, ami számunkra kigazdálkodható és ilyen játékosokat kell keresnünk. Természetesen, vannak az ingyen igazolható játékosok, azokat is szeretjük, de télen elég kevés ilyen van, és sajnos a lejárt szerződésű játékosok nem mindig a legjobb minőséget képviselik.

Az ügyvezető elmondta még, hogy a Horváth Ferenccel folytatott beszélgetés során a vezetőedző is megerősítette, hogy jó igazolásokat hajtott végre a gárda.

Minden posztra van két közel azonos képességű játékosunk, a csapat struktúrája rendben van, javult a minőség. Meghatározó kezdőjátékosunk nem távozott, és akik érkeztek, azok a DVTK szintjén kezdő játékosok lehetnek. Én biztos vagyok benne, hogy javultunk és az edzőmérkőzések alapján is mondhatom, hogy javult a játékunk minősége, gyorsasága. A DVTK-nak a mezőny első felében kell végeznie a bajnokság végén." négy olyan labdarúgó érkezett, akik mindannyian a kezdőben követelhetnek maguknak helyet."

„Nagy összeget fordítottunk az igazolásokra és remélem olyan játékosokat szereztünk, akik előre tudják lendíteni a csapat szekerét – válaszolt Szabó az amigeleken.hu újságírójának. – Nagyjából 50-200 ezer euró közötti összeg az, amiben gondolkodni tudunk, ez az, ami számunkra kigazdálkodható és ilyen játékosokat kell keresnünk. Természetesen, vannak az ingyen igazolható játékosok, azokat is szeretjük, de télen elég kevés ilyen van, és sajnos a lejárt szerződésű játékosok nem mindig a legjobb minőséget képviselik.

Az ügyvezető elmondta még, hogy a Horváth Ferenccel folytatott beszélgetés során a vezetőedző is megerősítette, hogy jó igazolásokat hajtott végre a gárda.

Minden posztra van két közel azonos képességű játékosunk, a csapat struktúrája rendben van, javult a minőség. Meghatározó kezdőjátékosunk nem távozott, és akik érkeztek, azok a DVTK szintjén kezdő játékosok lehetnek. Én biztos vagyok benne, hogy javultunk és az edzőmérkőzések alapján is mondhatom, hogy javult a játékunk minősége, gyorsasága. A DVTK-nak a mezőny első felében kell végeznie a bajnokság végén."


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Nagy Tibor (Újpest), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egyed Balázs (Cigánd SE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Németh Milán (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bacsa Patrik (Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Georges Griffiths (elefántcsontparti)
Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
8 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
10 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
13 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
19 órája
Ezek is érdekelhetik