NB I: Teodoru Vaszilisz mérges, Pontes harcosabb Lokit szeretne

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 20:28
Döntetlenre végzett egymással a Debrecen és az MTK a labdarúgó NB I 5. fordulójában, a hazaiak kispadján most mutatkozott be az új edző, a portugál Leonel Pontes, a vendégek első góljukat szerezték ebben a bajnoki idényben. A találkozót követően Leonel Pontes és Teodoru Vaszilisz értékelt az M4 Sportnak.

„Nagyon jó első harminc percet produkáltunk, amikor három-négy lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Egy esélye volt az MTK-nak az első félidőben, amit ki is használt. Amelyik csapat bajnok akar lenni, annak ki kell használni az adódó lehetőségeket és jobban kell harcolni, mint most. Ez a meccs jó szolgálatot tett arra, hogy levonjuk a következtetéseket a jövőre nézve” – értékelt az M4 Sportnak Leonel Pontes, a Debrecen új vezetőedzője.Leonel Pontes, a Debrecen új vezetőedzője.

„Mérges vagyok, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Oldalszabadrúgásból kaptuk a gólt, amire felkészültünk, mégis egy pici figyelmetlenséggel elrontottuk a kilencven perc munkáját. Nagyot küzdöttek a gyerekek, jól védekeztek, fegyelmezettek voltak, jól jöttek ki a kontrákból, megszereztük végre az első gólunkat – és akkor kapunk egy ilyen gólt, amit most még nem bírunk el, mert rengeteg fiatal játékosunk van, ami viszont örömteli. Ezeknek a fiúknak tudomásul kell venni, hogy idő kell ahhoz, hogy beépüljenek a csapatba, de idő nincs, kedden jön a Videoton” – mondta Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője az M4 Sportnak.

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
11 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik