DVSC: szóban megállapodtak a portugál edzőjelölttel – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.08.04. 09:14
null
Leonel Pontes (balra) Cristiano Ronaldo után Szakály Péterékkel dolgozhat együtt (Fotó: diretoriodesportivo.pt)
Sajtóhírek szerint Leonel Pontes, a legutóbb az egyiptomi al-Ittihad labdarúgócsapatát irányító portugál edző a helyszínen tekintette meg a DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr NB I-es bajnokit, s szóbeli megállapodást kötött a debreceni klubbal.

 

 

A 44 éves szakember az elmúlt napokban Debrecenben járt, többek között megtekintette a Gyirmót elleni bajnoki találkozót is – olvasható a haon.hu-n, amely a csakfoci.hu híre alapján járt utána a történetnek. A regionális lap szerint a korábban a Sportingnál, a portugál válogatottnál, a Marítimónál és a Panetolikosznál dolgozó Pontes szóban megállapodott a hajdúsági klubbal, s két segítőt hoz magával stábjába. A tréner a Sporting akadémiáján Cristiano Ronaldóval is dolgozott, a felnőttcsapatnál és a válogatottnál Paulo Bento segítője volt.

Mint ismert, Kondás Elemér július 25-én lemondott, helyét ideiglenesen Herczeg András vette át. A DVSC tájékoztatása szerint jövő hétfőre várható az új szakember személyének bejelentése.

Legfrissebb hírek

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 10:05

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik