DVSC: Kondás Elemér a nyári erősítésekről beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.24. 16:30
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője szerint sok összetevője van, ki kerül Debrecenbe a nyáron.

Mint ismert, Adamo Coulibaly és Ibrahima Sidibe szerződését sem hosszabbítja meg a Loki, ám nem csak csatárposzton akar frissíteni a szakmai stáb a kereten.

„Lesznek változások, minden egyes poszton szükség van frissítésre, természetesen a csatársorban is – mondta Kondás a haon.hu-nak. – Rendszeresen kapunk ajánlásokat szerződtethető játékosokról, utánanézünk, kik azok, és ha van rá lehetőség, megnézzük őket egy-egy tesztjáték során. Mi is próbálunk nyitott szemmel járni, s ha valakire szemet vetünk, megnézzük, meg tudjuk-e szerezni.”

„Sok összetevője van, ki kerül Debrecenbe, figyelembe kell venni az anyagi lehetőségeket is, meg kell néznünk, beleillik-e a csapatba a futballista, hiszen a képességeken túl az emberi tulajdonságok is fontosak ilyenkor. Az utánpótlásunkból jelenleg nem tudunk fölhozni az első csapathoz senkit, mert még tart a bajnokság, de ősszel lesznek ilyen labdarúgók.”

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
5 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
15 órája

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 09:06

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 23:14

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:54

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 17:05