Honvéd: A Fradi és a Vidi kerete után a Puskás Akadémiáé a legerősebb – Hemingway

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.28. 08:58
null
Hemingway táblájáról Kemenes Szabolcs is lekerül (Fotó: NS-archív)
A Budapest Honvéd a Békéscsaba után újabb csapatot „ejthet ki” a labdarúgó NB I-ből, ha nem kap ki a Puskás Akadémiától, a PAFC biztosan elbúcsúzik az élvonaltól. George F. Hemingwayt, a kispesti klub tulajdonosát meglepte a PAFC gyenge teljesítménye, de nem kínál fel prémiumot a játékosainak egy esetleges szombati győzelem esetére.

„A szombati mérkőzés pont olyan lesz, mint a többi – jelentette ki Hemingway a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Teljes erővel mentünk neki a Békéscsabának, most is így lesz. Nem akarjuk befolyásolni a bajnokságot, mindig keményen küzdünk, minden meccsen nyerni akarunk. Most is így lesz, szeretnénk elérni a hatodik helyet, mert úgy többet játszhatunk otthon a következő szezonban.”

Hemingway elmondta, nincs problémája azzal, hogy a felcsúti klub Puskás Ferenc nevét használja, valamint elárulta azt is, nem kínált fel prémiumot játékosainak arra az esetre, ha szombaton nyernek.

„Az akadémiák között jó a kapcsolat. Más akadémia is használja korábbi Honvéd-játékos nevét, azzal sincs gondom. A mi akadémiánk neve Magyar Futball Akadémia – ennél nincs jobb elnevezés…”

„Általában nem szoktam a játékosokkal beszélni, ebben a szezonban is csak kétszer történt meg, amikor volt esélyünk fellépni a dobogóra, prémiumot ígértem. Egyszer sem jött be… – mondta nevetve a Honvéd-tulajdonos. – Most nem kínálok fel prémiumot.”

„Szombati ellenfelünk az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkezik Magyarországon. A Ferencváros és a Videoton után a Puskás Akadémia kerete a legerősebb. Nagy meglepetés számomra a jelenlegi pozíciója.”

„Nekünk fiatal játékosaink vannak, akik a következő szezonban még jobbak lesznek. A csapatban két hiányposzt van. Egyrészt a balhátvédé, másrészt kell egy olyan labdarúgó, aki a tízes szerepkörében helyt tud állni. Ha sikerül jól erősítenünk, a következő szezonban lesz esélyünk indulni az európai kupaporondon.”

„Kemenes Szabolcsnak lejár a szerződése, nem hiszem, hogy maradna a Honvédnál. Marco Rossi jövője viszont nem kérdéses, a következő szezonban is ő lesz a vezetőedző.”

Hemingway úgy véli, helyes döntés volt, hogy Dunaújvárosba vitték az MTK–Vasas mérkőzést, mert így nem lesz hazai pályán a vendégcsapat, ráadásul „a Vasas-pálya használhatatlan”.

„Semmi különöset nem látok ebben. Az emberek szeretnek összeesküvés-elméleteket gyártani. Ugyanez volt tavaly velünk is, amikor a Bozsik-stadionban játszott az MTK, az ellenünk játszott meccset levitték Felcsútra.”

Legfrissebb hírek

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
3 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
5 órája

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
6 órája

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
7 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
16 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 23:39

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 21:26

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.17. 17:30