Bajnokavatás elnapolva – az MTK legyőzte a Debrecent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 15:09
null
Takács Tamás (a földön) nagyot küzdött, ez azonban kevés volt a debreceni pontszerzéshez (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 26. fordulójában az MTK Darko Nikacs góljával 1–0-ra legyőzte a Debrecent, ezzel elnapolta a bajnokavatást.

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
MTK–DVSC
1–0 (Nikacs 63.)

Meglehetősen eseménytelenül kezdődött az MTK és a Debrecen összecsapása az Illovszky-stadionban, az azonban mindenképp a játékosok mentségére szólt, hogy a pálya talaja közel sem volt megfelelő állapotban. Így nem csoda, hogy az első – és az első félidő egyetlen – helyzetére tizenöt percet kellett várniuk a szurkolóknak: Holman Dávid kiugratása után Horváth Zsolt nagy sprintet követően emelt Takács Tamáshoz, ő azonban tizenhárom méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

Ezt követően az első negyvenöt perc legérdekesebb eseményét egy csere szolgáltatta, az MTK házi gólkirálya, Torghelle Sándor 25 perc után cserét kért, helyére Darko Nikacs állt be.

A második félidőre két teljesen más felfogásban játszó csapat jött ki, aminek következtében a helyzetek is futószalagon érkeztek. Előbb Takács remek kiugratása után Holman szúrt bele a labdába, Hegedüs pedig bravúrral hárított, majd Horváth nyolc méterről eleresztett lövését tolta a kapu fölé az MTK kapusa.

A 63. percben a szezon egyik legfurcsább góljával megszerezte a vezetést az MTK. Egy hazapasszolt labda után Bozidar Radosevic várt rengeteget, így az őt megtámadó Darko Nikacs meg tudta zavarni, a debreceni kapus pedig a montenegrói csatárt találta el, akiről a labda egyenesen a hálóba pattant (1–0).

Az NB I egyik legfurcsább góljának története; az MTK-védő a válogatottban!

A folytatásban nem tudott veszélyeztetni a Debrecen, az MTK viszont már nem erőltette a támadásokat, így a kék-fehérek 1–0-ra nyertek, amivel elnapolták a bajnokavatást. A tabellán utcahosszal vezető FTC legközelebb két hét múlva, egy Debrecen elleni idegenbeli győzelemmel biztosíthatja be az elsőségét, de a zöld-fehéreknek már az is elég lehet, ha az MTK idegenben nem győzi le a Paksot.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 21 2 3 56–13 +43 65
2. MTK Budapest 25 12 7 6 32–23 +9 43
3. Újpest FC 26 10 10 6 33–25 +8 40
4. Videoton FC 26 12 3 11 28–25 +3 39
5. DVSC-Teva 26 10 9 7 39–29 +10 39
6. Paksi FC 25 10 6 9 30–27 +3 36
7. Szombathelyi Haladás 26 9 9 8 23–30 –7 36
8. Budapest Honvéd 26 9 7 10 32–29 +3 34
9. Diósgyőri VTK 26 8 6 12 30–38 –8 30
10. Puskás Akadémia FC 26 5 8 13 28–43 –15 23
11. Vasas FC 26 6 3 17 21–44 –23 21
12. Békéscsaba Előre 26 5 6 15 22–48 –26 21
26. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 19., szombat
15.30
Honvéd–Paks 2–0
Szabó Zsolt
15.30Puskás Akadémia–Videoton 0–0
Solymosi Péter
15.30Békéscsaba–Újpest 1–0
Erdős József
15.30DVTK–Haladás 3–0Farkas Ádám
18.00Vasas–Ferencváros 1–4Kassai Viktor
Március 20., vasárnap
15.15
MTK–DVSC 1–0
Bognár Tamás
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
17 órája

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Női kézi: öt felkészülési meccset játszik augusztusban az FTC

Kézilabda
2025.06.09. 20:17

DVSC: kedden kezdődhet új korszak a debreceni labdarúgásban

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 06:34

Pálfi Donát: Nem adom vissza a helyem senkinek!

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 10:04

Debrecen helyett Sevilla – az andalúziai klub megtalálta új sportigazgatóját

Spanyol labdarúgás
2025.06.04. 22:21
Ezek is érdekelhetik