FTC: nem Pest a végállomás – a Fradi utáni időszakáról a védő

2016.03.31. 09:56
null
Dilaver most még zöld-fehérben – de ki tudja, meddig? (Fotó: Korponai Tamás)
Emir Dilaver, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros védője elmondta, valószínűleg nem Budapesten hagyja abba profi pályafutását, mert szeretné kipróbálni magát máshol is.

A Ferencváros már szombaton bajnok lehet Debrecenben – ha győz, biztosan meglesz a 29., de a Paks–MTK mérkőzés függvényében a három pontra sem lesz feltétlen szüksége.

„Jóval korábban eljöhet ez a pillanat, mint számítottunk rá – mondta Emir Dilaver a kurier.at-nak. – Az egész bajnokság során domináltunk, miközben ellenfeleink rendszerint behúzódtak és a védekezéssel törődtek. Végig a sikerért dolgoztunk, de nagy koncentrációra volt szükségünk, ezért is lesz különösen édes a korai bajnokavatás.”

Dilaver újra elmondta, elsőre nem vonzotta túlzottan Magyarország, de amikor Thomas Doll-lal beszélt és meglátta a helyi körülményeket, már nem sokáig gondolkodott, és nem is bánta meg döntését. A jobbhátvéd azonban már azt is tudja, nem Budapesten szeretné befejezni a pályafutását.

„Nagyszerűen érezzük magunkat itt a feleségemmel és a gyerekeimmel, közel lakunk a pályához, és a város is nagyon szép. Ugyanakkor szeretném még kipróbálni magamat máshol is, új élményekre vágyom, meg szeretnék ismerni más futballkultúrát is.”

Dilaver szerződése a cikk és a transfermarkt.de információja szerint is 2017 júniusában jár le.

Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
8 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
17 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
22 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48
Ezek is érdekelhetik