DVSC: Coulibaly még mindig nem írt alá, azt is tudni, miért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.26. 19:44
Tovább várat magára a szerződéskötés, a labdarúgó NB I kétszeres gólkirálya, Adamo Coulibaly még mindig nem írt alá korábbi csapatához, a DVSC-Tevához.

Úgy volt, hogy a Lens-tól távozó Coulibaly csütörtökön már aláírja szerződését a DVSC-vel, ám Nyitrai Daniella, a klub sajtósa a dehir.hu-nak elmondta, hogy erre a jövő hét elején kerülhet sor. Úgy volt, hogy a Lens-tól távozó Coulibaly csütörtökön már aláírja szerződését a DVSC-vel, ám Nyitrai Daniella, a klub sajtósa a dehir.hu-nak elmondta, hogy erre a jövő hét elején kerülhet sor.

A regionális honlap hétfői híre szerint azonban Coulibaly még mindig nem írta alá a szerződését, ugyanis nagyon alapos szeretne lenni, és ügyvédjével tovább vizsgálja a szerződésben foglaltakat. Azt így egyelőre nem tudni, hogy mikor írják alá a megállapodást a felek.

A 34 éves Coulibalyról már nyáron azt írták a debreceniek, hogy visszatérhet, de a sorozatos tárgyalások ellenére ezidáig nem született meg a megállapodás.

Coulibaly 2009 és 2013 között 110 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, 66 góljából 20-at a 2011–2012-es, 18-at a 2012–2013-as szezonban szerzett, mindkettővel gólkirály lett.

2013-ban a francia Lenshoz szerződött, amellyel feljutott az élvonalba, a Ligue 1-ben 33 meccsen 4 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
21 órája

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik