MLS: a Fradi játékosa miatt ért véget az „amerikai álom”?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.01. 17:06
Tovább húzódik David Mateos ügye. A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros spanyol védőjét korábban bejelentette az egyesült államokbeli Orlando City, Kubatov Gábor azonban elmondta, az amerikaiak még nem fizettek a játékosért, így nem hivatalos az átigazolás. A hírek szerint azonban az orlandóiak most újabb lépést tettek Mateos-ügyben…

„Mateos csak akkor tud távozni, ha elengedjük, és ezen az sem változtat, hogy bejelentette az Orlando. Ehhez pedig ki kell fizetni az érte kért összeget, különben nem adjuk ki a játékengedélyét. Ha nem fizetik ki az árát, mehet a hátsó füvesre egyedül edzeni" – mondta sajtótájékoztatóján Kubatov Gábor, a Fradi elnöke.– mondta sajtótájékoztatóján Kubatov Gábor, a Fradi elnöke.

Úgy tűnik, az orlandóiak ennek ellenére továbbra is számolnak Mateos érkezésével, egybehangzó lapértesülések szerint ugyanis a klub megvált alapemberétől, a 34-szeres ír válogatott Sean St Ledgertől, hogy így a fizetési sapka alatt helyet csináljon a zöld-fehérek védőjének.

Az Orlando City által 2015 márciusában szerződtetett szigetországi védő évi 125 ezer dollárt (35 millió forintot) keresett, az elküldésével pedig a hírek szerint már minden akadály elhárult Mateos hivatalos megszerzése elől.

Legfrissebb hírek

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
5 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
17 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
17 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
20 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
23 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:27

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05
Ezek is érdekelhetik