DVSC: frusztráció a stadion miatt; hiányzik a háttérmunka?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.18. 08:59
Meglehetős mélységbe taszította magát a DVSC-Teva labdarúgócsapata, a Békéscsabától elszenvedett Ligakupa-vereség – csak miheztartás végett: a lila-fehérek az NB II-ben a Csákvártól és a Mezőkövesdtől is négyet kaptak – már az a fiaskó, amelyre nehéz magyarázattal szolgálni. Hogy azért-e, mert a problémák eredőjét maguk az érintettek sem ismerik, vagy csak egyszerűen kínos ezekben a napokban megszólalni, nem tudjuk, mindenesetre sem klubedző, sem játékos nem óhajtott a Nemzeti Sport kérdéseire válaszolni.

Készségesebb volt a Debrecen korábbi, a Békéscsaba jelenlegi pályaedzője, Bücs Zsolt. Szerinte a Kondás-csapatot megfogta a boriszovi 93. perc, úgy véli, inkább mentális, semmint fizikai problémák lehetnek a Nagyerdőben, ahonnan Fortuna is kiköltözött, szemben az előző idénnyel, amikor még nyújtotta a kezét.

A szurkolót viszont aligha érdekli, mitől nem halad a Lokomotív, miután azt látja, hogy sorompó előtt vesztegel, meglehetős távolságból figyeli együttesét. Azaz talán az eredménytelenségnél is nagyobb blama, hogy a vadonatúj stadionban mindössze két-három ezren ücsörögnek.

„Ha felépítesz egy stadiont, nem árt, ha olyan háttérmunka kapcsolódik hozzá, amely megengedi, hogy BL- vagy El-főtáblás csapatban reménykedj – mondta a Herczeg András segítőjeként ezt a magaslatot már megjáró Bücs Zsolt. – A Loki költségvetése egymilliárd forint körül mozoghat, szerintem tizenötmillió euró alatt nincs reális esély a BL-szereplésre. Igaz, nekünk akkor hárommillió euróból sikerült, de állítom, rajtunk kívül ennyi pénzből senki sem jutott még oda.”

„Amikor Liverpoolban játszottunk, Kenny Dalglish, az akkori igazgató megkérdezte, mekkora a költségvetésünk, elmondtuk, hogy hárommillió. Nem akart hinni a fülének. Ott valószínűleg a személyzetre költenek annyit. Szokás odavetni, hogy ha adok neki egymillió eurót, jobban cselez a csatár? Erre szoktam azt felelni, hogy nem, de nem is ő játszik.”

Legfrissebb hírek

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
13 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31
Ezek is érdekelhetik