DVSC: Ez semmiképpen sem afrikai embernek való - Sidibe

2013.01.24. 11:42
A Debreceni VSC szenegáli támadója, Ibrahima Sidibe szerint a bajnokság első felében jobb teljesítményt kellett volna nyújtaniuk, de bizakodó a jövőt illetően. Az őszi szezonban négy gólt szerző játékos a dvsc.hu-nak elmondta, hogy a magyar telet nem tudja megszokni, ám nagyon készül a tavaszi szezonra.

„Egy kicsit fáradtnak érzem magam, ami normális a felkészülésnek ebben a szakaszában, hiszen keményen dolgozunk. Csak az időjárást nem tudom megszokni, nagyon hideg van, időnként fázom is, semmiképpen sem afrikai embernek való – mondta mosolyogva Ibrahima Sidibe. – Persze igyekszem csak a munkára összpontosítani, mint ahogy a többiek, én is teszem a dolgomat. Nagyon készülök a tavaszi szezonra, és úgy érzem, napról napra egyre jobban állapotban vagyok.”

Sidibe az őszi szezonról elmondta, hogy hiába kezdtek jól, a folytatásban a túl sok piros lap is közrejátszott abban, hogy nem úgy alakultak a találkozók, mint azt ők elképzelték. A tavaszra előretekintve a szenegáli csatár ugyanakkor optimista.

„Azt gondolom, a hibákból csak tanulni lehet, ami nem jött ősszel, tavasszal sikerülhet. Sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek. A riválisokkal semmiképpen sem szabad foglalkoznunk, nem kell figyelnünk, hogy teljesítenek, mert csak egyre kell koncentrálunk: mi mindent megtegyünk a minél sikeresebb szereplés érdekében.”

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
4 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Feszültség, öröm, piros lap, négy gól – galéria a DVSC–MTK bajnokiról

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 23:11

Dzsudzsák bombája csak egy pontot ért a Lokinak az MTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 21:51

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49