DVSC: Szakály és Mészáros is bekapcsolódik a felkészülésbe

2012.11.20. 13:08
A keddi tréningen Szakály Péter, Mészáros Norbert, Nagy Zoltán és Korhut Mihály is bekapcsolódik a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva felkészülésébe. A játékosok sérülésüket követően végezhetnek ismét teljes értékű edzésmunkát – adta hírül a dvsc.hu.

A szombati DVSC-Teva–MTK mérkőzésen (0–2) három debreceni játékos is megsérült, és közülük Korhut Mihály ma már a csapattal edz, Pölöskey Péter azonban még csak futómunkát végezhet. Kulcsár Tamás hétfőn MRI-vizsgálaton járt, ahol kiderült, hogy combközelítőizom-húzódást szenvedett. Ha minden a tervek szerint alakul, a jövő hét elején fokozatosan bekapcsolódik az együttes munkájába, addig konditeremben készül, és úszni jár.

A ma délutáni gyakorláson már részt vesz Nagy Zoltán, aki még a Ferencváros elleni bajnokin húzódott meg, és felépült a gerincsérüléséből Szakály Péter is. Továbbá a debreceniek magyar válogatott középhátvédje, Mészáros Norbert is elkezdi ma a csapattal a munkát.

Az augusztusban bokaszalag-szakadást szenvedő Máté Péter már egyre több gyakorlatot végez el a társakkal, csak az egymási elleni játékban nem vesz részt. A térdszalagszakadás után lábadozó Farkas Balázs és Nenad Novakovics ugyancsak jól halad a rehabilitációjával, mint ahogy Roguy Meyé is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09