Haladás: „A kupameccsnél fontosabb a Pápa elleni derbi"

2012.10.30. 09:55
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Haladás hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Pécsi MFC-vel. Kulcsár Kornél, a szombathelyiek középpályása a haladasfc.nyugat.hu-nak elmondta, ismét a helyzetkihasználással akadt a legnagyobb probléma.

„Megbeszéltük a mérkőzést a csapattársakkal, és mindenki úgy látja, hogy ismét a helyzetkihasználással volt a legnagyobb probléma, emiatt nem sikerült győznünk szombaton – kezdte Kulcsár Kornél. – Már hosszú ideje ez a gond. Amíg nem sikerül berúgnunk a helyzeteinket, addig sajnos nem tudunk nyerni, és ehhez még az is hozzátartozik, hogy ilyen hibákat nem szabad elkövetnünk hátul, mint amilyenből a gólt is kaptuk. Ezeken a dolgokon kell javítanunk, és nagyon szeretnénk most már ismét győzni."

A szombathelyi középpályás kitért a csapata előtt álló feladatokra is.

„A szerdai Magyar Kupa-meccs biztos, hogy nagyon nehéz találkozó lesz, Székesfehérváron mostanában nem sok babér terem a csapatoknak. Mi azonban tovább szeretnénk jutni, és úgy is készülünk, hogy legyőzhetjük a Vidit. Ennél azonban sokkal fontosabb a Pápa elleni derbi. Tudjuk, hogy ez mennyire fontos a szurkolóknak, illetve nekünk, játékosoknak is. A három pontért utazunk majd a Lombard otthonába" – fejtette ki Kulcsár.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
19 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
19 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
20 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
22 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28