A Győr csúszott-mászott, és ponttal távozott a Ferencvárostól

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 18:15
null
Jó iramú mérkőzést játszott a két csapat (Fotó: blikk.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójának zárómérkőzésén a Győri ETO a Ferencváros otthonába látogatott, és a két zöld-fehér csapat rangadója döntetlenre végződött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A hétvége és az ősz zöld-fehér rangadóján az új edző, Ricardo Moniz irányításával feljövőben lévő Ferencváros a fordulónak a tabella éléről nekivágó Győri ETO-t látta vendégül, mégpedig azzal a szándékkal, hogy megmutassa mindenkinek: nagyobb-kisebb kisiklások után képes arra, hogy beleszóljon az elsőségért folyó harca – legalább az esélyesek pontot, pontokat hozó megszorongatásával.

EGY KIS ÖRÖKMÉRLEG

A két csapat eddigi 128. bajnoki találkozója közül 61-et a Fradi, 35-öt az ETO nyert meg. A gólkülönbség 256–182 a fővárosiak javára.

Pikáns módon a Győrt az Üllői úton játékosként és edzőként is rengeteg sikert elérő, majd a kemény munkát rühellő labdarúgók által megbuktatott Pintér Attila vezeti, aki lassan kezdi már megszokni azt az érzést, milyen is „ünnepelt ellenfélként" érkezni a Ferencvároshoz.

Pintér vendégedzőként még soha nem nyert az Üllői úton, de a kezére játszott most, hogy a hazaiaknál sérülés miatt Böde Dániel, Martin Klein és Sváb Dániel is a kispadon kapott csak helyet (kezdett viszont a Détári Lajos után Monizzal is összekülönböző Mark Otten), és extra motivációként szolgált a győriek számára, hogy délután vereséget szenvedett legfőbb üldözőjük, a Debrecen.

A hazai védelem először a 7. percben ingott meg (a négy légiós bekk közül Muhamed Besic és Aleksandar Jovanovic hibázott nagyot), VARGA ROLAND egyedül vezethette kapura a labdát, és nem is hibázta el a ziccerét. 0–1.

HÁROM A MAGYAR
A hazaiak kezdőjében mindössze három magyar játékos kapott helyet: Jova Levente, Gyömbér Gábor és Józsi György.

A sokk után háromszor is veszélyeztetett a Fradi, de mindháromszor pontatlanra sikerült a befejezés, majd az egykori ferencvárosi Takács Ákos blokkolta szépen Andrei Ionescu lövését.

A második negyedórában nagy mezőnyfölényben játszott az FTC, de középtávoli lövései már nem okoztak gondot Szasa Sztevanovicsnak, és a mérkőzés is kezdett ellaposodni. A 34. percben Milan Perics gondoskodott némi izgalomról, amikor az ötösről ballal a kapu fölé vágta Jovanovic beadását.

JÖTTEK-MENTEK
A Ferencvárostól a Győrhöz:
2005, Csermelyi Imre
2003, Varga Zoltán
2002, Pinte Attila
2001, Lakos Pál
1999. Vámosi Csaba
A Győrtől a Ferencvároshoz:
2010, Józsi György
2007, Mátyus János
2007, Vincze Ottó
2002, Bognár Zsolt
2002, Károlyi Sándor
1999, Lakos Pál
1981, Pölöskei Gábor
1977, Szokolai László

Szerencséje sem volt Pericsnek, mert nem sokkal később, amikor szépen lőtt kapura 11 méterről, a labda a bal oldali kapufára, onnan a kapusra pattant, aztán Michal Svec tisztázni tudott.

A szünetben mindkét mester cserélt: a hazaiakhoz Böde, a vendégekhez Mihai Dina állt be a támadójátékot feldobandó.

A Ferencváros kezdett lendületesebben: előbb Böde veszélyeztetett, majd az egykori győri Józsi György lövését blokkolta becsúszva Pátkai Máté. Varga pedig duplázhatott volna, de egy az egyben nem tudta megverni Jova Leventét.

Nem úgy a 63. percben ALEKSZANDAR ALEMPIJEVICS Sztevanovicsot: a hazai védő 17 méteres lövése átsuhant Takács lábai között, majd a kissé későn vetődő kapus karja alatt is: 1–1.

A hajrában elszántan védekezett a Győr, szinte teljesen feladva a támadásokat, de az is igaz, hogy a huszáros hazai rohamokat hiába várta a közönség, mintha a fővárosiak jobban vigyáztak volna a meglévő egy pontra, mint harcoltak volna a másik kettőért is.

Egy kontrából a csereként beálló Dudás Ádám lőhetett kapura ígéretes helyzetből, hat méterről, de mellé trafált, majd több kavarodást is láthattunk a vendégkapu előtt, gólt azonban nem. Döntetlenre végződött tehát a zöld-fehér rangadó. Pintér továbbra sem tud vendégedzőként nyerni az Üllői úton, de csapata egy ponttal növelte az előnyét a tabella élén a Debrecen és az MTK előtt.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvétele)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 12 8 3 1 27–12 +15 27
2. DVSC-Teva 12 8 1 3 21–10 +11 25
3. MTK Budapest 12 6 4 2 18–12 +6 22
4. Videoton FC 12 5 3 4 16–13 +3 18
5. Ferencváros 12 4 6 2 17–13 +4 18
6. Budapest Honvéd 12 5 2 5 20–20 0 17
7. KTE-Phoenix Mecano 12 5 2 5 16–17 –1 17
8. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 9–13 –4 17
9. Kaposvári Rákóczi 12 4 4 4 13–15 –2 16
10. Újpest FC 12 3 5 4 16–16 0 14
11. Pécsi MFC 12 3 5 4 11–13 –2 14
12. Haladás 12 3 4 5 16–14 +2 13
13. Lombard Pápa FC 12 3 4 5 12–20 –8 13
14. MVM Paks 12 2 7 3 16–15 +1 13
15. Egri FC 12 2 5 5 9–16 –7 11
16. Siófok 12 3 9 7–25 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik