BRAZIL CSATÁROK CSATÁJA KISPESTEN
Bár nem törvényszerű, de nagy bajt jelent az ellenfeleknek, ha a Bp. Honvéd büntetőhöz jut. A piros-feketék hat forduló során hat tizenegyest rúghattak, amelyekből Danilo de Oliveira ötöt értékesített is. A brazil csatár hibátlan mérleggel rendelkezik, ugyanis az első fordulóban Hajdú Norbert állt a labda mögé, de a győri Szasa Sztevanovics kivédte a hátvéd lövését.
A támadó már most annyi gólt lőtt, mint az előző szezonban huszonnégy bajnokin, s ha végre nem csak tizenegyesből lesz eredményes, játéka további pontokat hozhat a Honvédnak. Ráadásul a korábban szertelen és öntörvényű labdarúgó Supka Attilának köszönhetően lényegesen letisztultan, az ellenfelek kapuja előtt koncentráltan futballozik. Egyre inkább mellőzi a látványos, ám több esetben felesleges cseleket, ha azonban mégis ehhez folyamodik, a kapu irányába teszi. Nem mellékesen, gyorsaságára alapozva, a piros-feketék nagyszerűen alkalmazhatják a kontratámadásokat is.
A Bp. Honvéd tizenöt gólt szerzett eddig, vagyis a Videoton ma a szezon legeredményesebb csapatának otthonában próbál javítani a meccsmérlegén. Ehhez azonban szükséges André Alves formajavulása, mivel a gólkirály az ősszel csupán három gólt szerzett a tavalyi huszonnéggyel szemben, igaz, a 2010–2011-es szezon hasonló időszakában csupán négyszer volt eredményes.
André Alves korábban is bizonyította képességeit, fejjátéka eredményesebb a fővárosi honfitársánál, és tizenegyesből is ugyanolyan hatékony, mint Danilo de Oliveira. A fehérváriak légiósa tavaly kilenc büntetőből hetet értékesített egyből, kétszer pedig a kipattanót rúgta be. A magyar mezőnyben André Alves az átlagnál jobb teljesítményre képes, csakhogy a júliusi, Sturm Graz elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn bebizonyosodott, nemzetközi szinten már körülményesebb, lassúbb.
Ami a két csatár másik csapat elleni mérlegét illeti: Danilo a Videoton ellen eddig négyszer lépett pályára (kétszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában), és kétszer volt eredményes (mindkét gólt a tavaly őszi fehérvári meccsen szerezte), míg André Alves összesen tízszer (ebben a kaposvári meccsei is benne vannak) játszott volt csapata, a Honvéd ellen, és háromszor volt eredményes.
A kispestiek egyébként azért is várhatják bizakodva a ma 17.30 órakor kezdődő mérkőzést, mert az előző idényben egyszer sem kaptak ki a fehérváriaktól: idegenben 2–0-ra győztek, otthon 2–2-es döntetlent játszottak. Ráadásul a Videoton ebben a szezonban idegenben még nyeretlen.
LOVRENCSICS GÓLLAL TÉRNE VISSZA PÉCSRE
A 7. helyen álló Lombard Pápa és a jelenleg harmadik Pécsi MFC csatája egy másik csatár, Lovrencsics Gergő miatt lesz érdekes. A támadó tavasszal még fontos szerepet játszott abban, hogy a baranyaiak kiharcolták az élvonalbeli szereplést, ma viszont már ellenfélként tér vissza a Mecsekaljára.
„Jól érzem magam Pápán, sokkal simábban sikerült a beilleszkedés, mint ahogy gondoltam, jó környezetbe kerültem – nyilatkozta Lovrencsics Gergő a mai mérkőzés előtt a pmfc.hu-nak.
A csatár elmondta, új csapata teljesítményével összességében elégedett, az utolsó két forduló eredményeivel azonban már kevésbé (2–0-s vereség a DVTK otthonában, majd hazai pályán a DVSC-TEVA ellen).
„A Debrecen ellen jól játszottunk, csak a helyzetkihasználásunk volt gyenge. Egyetlen mérkőzés volt, amelyen teljesen alárendeltek voltunk, az pedig a diósgyőri összecsapás volt" – fogalmazott a támadó, aki eddig mind a hat bajnokin kezdő volt (csak kétszer cserélték le), és egy gólt szerzett eddig. A 22 éves csatár Pécsen tovább szaporítaná találatai számát.
„Megmondom őszintén, ugyanúgy kezelem a mérkőzést, mintha Siófokra vagy az Újpesthez mennénk. Az embernek át kell lépnie ezeken a dolgokon. Három és fél évet töltöttem el Pécsen, nem is felejtem el, itt töltöttem a profi pályafutásom kezdetét, de ebben a kilencven percben nincs barátság. Nem tervezem, hogy lesz gólöröm, de azt igen, hogy betalálok Pécsen!" – mondta a pápai futballista.
A Pécsi MFC–Pápa meccs előtt egyébként a vendégek küzdenek több problémával Dlusztus András és Sander Puri sérülés, Farkas Attila eltiltása miatt nem szerepelhet. A hazaiaknál az eddig csak két meccsen, csereként beálló Sabin Cosmin Goia hiányzik a héten végrehajtott térdműtétje után.
Szombaton még két mérkőzést rendeznek az NB I 7. fordulójából. Az elmúlt két meccsén veretlen, és eddigi három hazai meccsén hét gólt szerző Diósgyőr a Siófokot fogadja, amely a legutóbbi három bajnokiján nem talált legyőzőre. A Kaposvár legutóbb éppen a Siófoktól kapott ki, és az elmúlt három fordulóban nem tudott győzni (legutóbb még július végén a Videoton ellen nyert a Sisa-csapat), ma a Paks ellen javíthat.
15.00: Diósgyőri VTK–BFC Siófok (Tv: Sport1) |
17.30: Budapest Honvéd–Videoton (Tv: Sport1) |
19.00: Kaposvári Rákóczi–Paksi FC |
19.00: Pécsi MFC–Lombard Pápa |
1. Győri ETO FC | 7 | 7 | – | – | 15– 5 | +10 | 21 |
2. Debreceni VSC | 6 | 6 | – | – | 13– 3 | +10 | 18 |
3. Pécsi MFC | 6 | 4 | 1 | 1 | 9– 8 | +1 | 13 |
4. Budapest Honvéd FC | 6 | 4 | – | 2 | 15– 7 | +8 | 12 |
5. Videoton FC | 6 | 3 | 1 | 2 | 11– 5 | +6 | 10 |
6. Kecskeméti TE | 6 | 3 | 1 | 2 | 13– 8 | +5 | 10 |
7. Lombard Pápa TFC | 6 | 3 | 1 | 2 | 5– 5 | 0 | 10 |
8. Diósgyőri VTK | 6 | 2 | 2 | 2 | 9– 7 | +2 | 8 |
9. BFC Siófok | 6 | 2 | 2 | 2 | 6– 5 | +1 | 8 |
10. Paksi FC | 6 | 2 | 2 | 2 | 8–10 | –2 | 8 |
11. Szombathelyi Haladás | 6 | 2 | 1 | 3 | 5– 7 | –2 | 7 |
12. Kaposvári Rákóczi FC | 6 | 1 | 2 | 3 | 7–12 | –5 | 5 |
13. Ferencváros | 6 | – | 2 | 4 | 4– 8 | –4 | 2 |
14. Újpest FC | 6 | – | 2 | 4 | 3– 9 | –6 | 2 |
15. Vasas | 6 | – | 2 | 4 | 6–15 | –9 | 2 |
16. Zalaegerszegi TE FC | 7 | – | 1 | 6 | 4–19 | –15 | 1 |