Videoton: Nem tudtam megvalósítani a további terveimet - Mezey György

2011.05.15. 17:13
Címkék
A portugál Paulo Sousa lesz a Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a Nemzeti Sport által korábban megszellőztetett hírt a fehérvári klub ma erősítette meg hivatalosan. A leköszönő szakember, az együttest bajnoki címig vezető Mezey György a klub honlapján arról is nyilatkozott, hogy hiába voltak konkrét elképzelései a jövőre vonatkozóan, lejáró szerződését nem hosszabbították meg, így a további terveit nem tudja megvalósítani.

„Garancsi István tulajdonossal ma délben találkoztam, ekkor közölte döntését, miszerint lejáró szerződésemet nem hosszabbítja meg. Tudomásul vettem" – fogalmazott Mezey György a fehérvári klub honlapján.

„Büszke vagyok arra a munkára, amit három és fél év alatt a klubnál végeztem. Minden feladatot, amelyet rám bíztak, teljesítettem, köszönöm mindenkinek, aki ebben segített. Sajnálom, hogy nem tudtam megvalósítani a további terveimet, azaz nem tudtam a Videotonnal nemzetközi sikereket elérni, pedig készültem: megvan a napra lebontott, pontos felkészülési tervem, illetve az újonnan igazolni kívánt hazai és külföldi játékosok névsora."

„Ezúton kívánok további sikereket játékosaimnak, a klub vezetőinek, minden dolgozójának, a városnak, valamint az utódomnak! Még nem köszönök el, hiszen hátra van még a Magyar Kupa döntője, illetve az utolsó bajnoki mérkőzés, amelyeken teljes tudásommal kívánom szolgálni a csapatot."

Legfrissebb hírek

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
8 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
14 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
28 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
44 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2 órája