Újpest: Rajczival és Barczival tárgyalnának, Jhonnes távozik

2011.05.13. 09:57
Címkék
Kovács Zoltán, az élvonalbeli Újpest labdarúgócsapatának sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának adott interjúban a várható nyári távozókról és érkezőkről beszélt. Többek közt szót ejtett Rajczi Péterről és Barczi Dávidról, valamint elmondta, a Győrtől kölcsönvett Jarmo Ahjuperáért újabb ajánlatot tesznek.

„A Győr korrekt módon szerdán közölte, hogy igényt tart a játékosra, mivel a szakmai stáb a következő szezonban számít rá. Mi szeretnénk, ha Jarmo maradna nálunk, ezért minden bizonnyal teszünk még egy ajánlatot a megszerzése érdekében" – idézi az ujpestfc.hu Kovács Zoltánt az észt Jarmo Ahjuperával kapcsolatban.

Kovács elmondta, Rajczi Péterrel és Barczi Dáviddal is tárgyalna a lila-fehér klub szerződésük meghosszabbításáról (előbbinek idén, utóbbinak jövőre jár le a megállapodása), ám a játékosok kérésére erre csak a szezon után kerül sor, amikor már nem kell a mérkőzésekre koncentrálniuk.

Korábban felvetődött, hogy a siófoki Novák Alex Újpesten folytatja. Kovács Zoltán elismerte, valóban figyelték a 23 éves védőt, ám végül nem tesznek érte ajánlatot.

Nem marad ugyanakkor a klubnál a brazil Jhonnes, valamint távozhat a korábban az 1860 Münchenhez próbajátékra utazó Marin Matos is: „Brazil védőnk munkáját megköszöntük, és holnap közös megegyezéssel felbontjuk a szerződését, így ebben a szezonban ő sem lép már pályára. Marin Matos szerződése 2013-ig érvényes, és kérésére elengedtük próbajátékra. Ha talál magának csapatot és az Újpest számára is kedvező ajánlat érkezik, akkor ennek megfelelően vagy kölcsönbe, vagy végleg elszerződhet."

Mint arról már korábban beszámoltunk, Simon Krisztián a jövő héten tér vissza a Feyenoordtól, míg Sitku Illésre nem tart igényt az Újpest, így visszakerül a Videotonhoz. A Sint-Truidentől távozó Tisza Tiborra sem számítanak Kovács Zoltánék.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: „A hazai bajnokságban játszunk nemzetközi meccseket…”

Röplabda
9 perce

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
10 perce

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
39 perce

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
53 perce

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
59 perce

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
1 órája

Százmillió forint hiányzik a Sopron KC költségvetéséből

Kosárlabda
1 órája

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
1 órája