Ferencváros: Csak akkor szerződnék máshová, ha elküldenének - Tóth

Vágólapra másolva!
2011.03.11. 10:45
Az NB I-ben szereplő Ferencváros labdarúgója, Tóth Bence az ftc.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy semmiképpen sem szeretne távozni a Fraditól, illetve a bajnoki címről is véleményt formált.

„Télen felvetődött, hogy esetleg kölcsönbe megyek én is, de úgy vagyok vele: a Fradit csak akkor hagyom el, ha elküldenek. Persze nehéz megítélni, hogy mi lett volna a jobb, lehet, hogy máshol minden meccsen kezdő lennék, de nem biztos, hogy ugyanilyen munkát tudnék végezni” – fogalmazott Tóth Bence, aki hozzátette, hogy a bajnoki cím megszerzéséhez sokat kell még dolgozniuk.

„Nem beszélünk a bajnoki címről, ez nem reális, óriási bravúr lenne, ha mi végeznénk az első helyen. Természetesen szeretnénk legyőzni a Videotont, de ha ez sikerülne, még akkor is három pont lenne a hátrányunk” – nyilatkozta a 21 éves futballista.

A tabellán második helyen álló FTC szombaton a listavezető Videotont fogadja, és esetleges győzelmével három pontra csökkentheti hátrányát.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
3 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
5 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik