Debrecen: Nikolov Balázs már edzett, holnap tárgyalnak a jövőjéről

2011.01.21. 17:47
Címkék
Nikolov Balázs pénteken már részt vett az élvonalbeli Debrecen labdarúgócsapatának edzésén, szombaton pedig asztalhoz ül a vezetőkkel, hogy tárgyaljanak az esetleges közös folytatásról.

„Szima Gábor úr hívott Debrecenbe, ahol azóta már edzhettem is, holnap pedig leülünk tárgyalni – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Nikolov Balázs. – A Vasasnak köszönettel tartozom, hogy az elmúlt hetekben velük készülhettem és az első szóra elengedtek." Nikolov Balázs. – A Vasasnak köszönettel tartozom, hogy az elmúlt hetekben velük készülhettem és az első szóra elengedtek."

Nikolov legutóbb Pakson futballozott, de ősszel csapat nélkül volt. Év végén hívta őt a Vasas, ahol azóta is edzett, sőt, a piros-kékek csapatában pályára is lépett a teremlabdarúgó-bajnokság szegedi selejtezőjében.

Miután szerdán a Debrecen eladta Laczkó Zsoltot az olasz Sampdoriának, a távozó szélsőhátvéd pótlása szükségessé vált. Nikolov számára nem idegen a debreceni közeg: a háromszoros válogatott korábban már játszott a Lokiban, 2003 és 2006 között 61 élvonalbeli bajnoki lépett pályára.

Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 perce

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
41 perce

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
42 perce

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
1 órája

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
1 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
1 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
1 órája