Debrecen: Nem volt könnyű az elmúlt fél év - Balajti Ádám

2010.11.18. 19:12
Balajti Ádám, a DVSC-TEVA fiatal tehetsége jobbára csak a Loki második csapatában kapott lehetőséget, és klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában nem is tagadta, hogy nem volt könnyű számára az elmúlt fél év. A játékos azonban hozzátette: mindent megtesz azért, hogy bizonyítson a szurkolóknak és a vezetőknek.

„Amikor idejöttem, tisztában voltam vele, hogy nagyon nehéz lesz bekerülnöm a csapatba. Kisebb betegségek is hátráltattak a munkában, előfordult, hogy heteket ki kellett hagynom, és ilyenkor ugye nagyon nehéz visszarázódni, olyan erőállapotba kerülni, amellyel esélyem lenne a kezdőben játszani. Nemrégen is hasonló helyzet fordul elő, kezdődő tüdőgyulladásom volt, amit nem pihentem ki eléggé" – nyilatkozta a Debrecen honlapjának Balajti Ádám.

„Sokan gondolják, a Villarrealnál töltött próbajáték után visszalépés a DVSC együttesében játszani, ám nem tört le, hogy nem jött össze a spanyol szerződés. Már akkor is mondtam: mégis Magyarország legjobb csapatához kerültem. Nem mondom, hogy könnyen éltem meg az elmúlt fél évet. Azon vagyok ugyanakkor, hogy bizonyítani tudjak, és egy jó téli alapozás után beverekedjem magam az első csapatba" – tette hozzá az U20-as világbajnoki bronzérmes játékos.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46