Videoton-Ferencváros rangadó a mai menüben

2010.08.21. 12:10
null
Rósa Dénes és Farkas Balázs megint összecsaphat (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
A negyedik fordulót rendezik a labdarúgó élvonalban, az NB I mostani játéknapján a legérdekesebb összecsapásnak a Videoton–Ferencváros ütközet ígérkezik, de nagy izgalmakra van kilátás az Újpest–Vasas találkozón is.

 

A szombat délutáni Videoton–Ferencváros összecsapás még mostanában is azon kilencven percek közé tartozik, amelyet érdemes megnézni. A helyszínen, a televízióban egyaránt.

Az 1993-as találkozón Horváth Ferenc triplájával nyert meg a Videoton 3–1-re.

„Az a meccs fordulópont volt az életemben – mondta később Horváth Ferenc. – Megismertek a futballszurkolók, az akkori játékom is kellett ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájába eljutó Fradi szerződtessen."

Motiválhatja a fehérváriakat, hogy ez az 1993-as meccs volt máig az utolsó, amikor hazai pályán legyőzték az FTC-t: tizenhét éves szünetnek vethet véget most a Videoton. Igaz, az előző szezonban is közel járt a piros-kék együttes ahhoz, hogy másfél évtizedes várakozás után legyőzze a zöldeket, akkor a Fradi Megyeri Balázs bravúrjainak köszönhette a gól nélküli döntetlent.

A Vidi a kínos siófoki 1–1 után helyenként látványos támadójátékkal kétszer is 3–0-ra nyert: a Vasas ellen otthon, az MTK ellen idegenben. A Ferencváros eddig bemutatott erőszakos futballja a Paks ellen és Kecskeméten győzelmet eredményezett, de múlt vasárnap a Honvéd alaposan megtréfálta a zöldeket. Egy újabb vereség jelentősen csökkentené Prukner László formálódó együttesének önbizalmát.

Nem kérdés, hogy a mérkőzése esélyese a Videoton, amely bajnokesélyes csapat, míg a Ferencváros egyelőre az összeszokás fázisánál tart. Kulcskérdés lesz, hogy a Fradi védelmében mekkora lesz az összhang, valamint, hogy a Videoton mennyire olajozottan tudja vezetni támadásait.


 

 

 
 
 
 
 
 
Legfrissebb hírek

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como

Olasz labdarúgás
16 perce

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
20 perce

NB II: Budafoki MTE–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
36 perce

Cselgáncs: 28 év után távozik a magyar szövetség elnöke

Egyéb egyéni
36 perce

Alpesisí-vk: Sofia Goggiáé lett a női szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
45 perce

Női kézilabda BL: Dortmund–FTC

Kézilabda
46 perce

NB II: máris vezet a Mezőkövesd és a Budafok – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
47 perce

NB II: Szentlőrinc–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
49 perce
Ezek is érdekelhetik