Legyőzte a Vasast és élre állt a Debrecen

2010.05.04. 21:02
null
Három gólnak örülhettek a debreceniek (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A hazaiak az első húsz percben Yannick Mbengono duplájával kétgólos vezetésre tettek szert, ám aztán létszámhátrányba is kerültek, miután az első félidő közepén Luis Ramost a játékvezető kiállította. Ennek ellenére a hosszabbításban Czvitkovics Péter révén a hazaiak szereztek újabb gólt. Mivel a rivális Videoton kikapott az MTK-tól, a debreceniek győzelmükkel átvették a vezetést a bajnokságban.

A Soproni Liga 26. fordulójában a második helyezett Debrecen a tizedik Vasast fogadta, azaz a papírforma szerint mindenképpen a hazai gárda számított esélyesnek, már csak azért is, mert a Lokinak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy életben tartsa bajnoki álmait. Ennek megfelelően a vendéglátók már az 5. percben megszerezték a vezetést: Feczesin ugratta ki Yannickot a bal oldalon, aki betört a 16-oson belülre, s 12 méterről a kilépő Végh mellett a kapu bal alsó sarkába lőtt (1–0).

Újabb tizenkét perc elteltével ugyanő növelte kétgólosra a hazaiak előnyét: miután Mileusznics nem tudta szerelni a 16-os jobb oldalánál, Yannick kapura fordult, s a kilépő Végh mellett az 5-ös sarkáról a kapu bal oldalába lőtt (2–0).

Ezek ellenére sem nyugodhattak meg azonban a hazaiak: egyrészt mert a Vasas nem játszott alárendelt szerepet – a 20. perc tájékán csak Polekszics kapusnak volt köszönhető, hogy nem szépítettek a vendégek, miután előbb Divics, majd Bakos lövését hárította –, másrészt a Loki középpályása, Ramos a 24. percben már második sárga lapos figyelmeztetését érdemelte ki, amely után természetesen megkapta a pirosat is.

Sajnos ezt követően kissé leült az addig élvezetes mérkőzés, hiszen a Debrecen ezek után sokkal több figyelmet fordított a védekezésre. Egy-egy távoli lövésen kívül gyakorlatilag már semmi érdemleges nem történt az első félidőben.

A játék képe a szünetet követően sem változott, többnyire a két 16-os között pattogott a labda. Hogy ne fulladjon teljes unalomba a meccs, arról előbb Feczesin, majd a túloldalon Remili gondoskodott, akik igencsak komoly munkát adtak a hálóőröknek. A hajrában még Coulibalynak is volt egy nagy lehetősége, de Végh ezúttal is hárított, majd a hosszabbításban következett a slusszpoén: Coulibaly beadása után a csereként beálló Czvitkovics is a kapuba talállt, beállítva ezzel a 3–0-s végeredményt.

Mivel a fehérváriak hazai pályán kikaptak az MTK-tól, győzelmével a Loki várhatja kedvezőbb helyzetből a pénteki rangadót – ráadásul hazai pályán játszik a Videotonnal –, hiszen így egy ponttal megelőzték riválisukat, és a tabella élére álltak. 

 A MÉRKŐZÉS GÓLJAI
 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/26,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
27 perce

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
32 perce

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
35 perce

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik