Dragóner Attila: Ezt a szezont elrontottuk

Vágólapra másolva!
2010.05.13. 16:47
null
Angol edzőnél mi mással is lazíthatnának az edzésen az FTC labdarúgói, mint egy kis rögbivel (Fotó: Németh Ferenc)
A Ferencváros labdarúgói konditermi edzést követően újságírókkal mérhették össze erejüket fallabdában a Gyömrői úti CBA Wellness és Szabadidő Központban. Az eseményen többek között Tóth Bencével és Dragóner Attilával beszélgettünk nemcsak a fallabdázásról, hanem a csapat eddigi teljesítményéről és a jövőbeli tervekről is.

Dragóner Attila úgy véli, hogy a Ferencváros számára minden találkozó tétmeccs, éppen ezért az utolsó három fordulót is komolyan veszik, annak ellenére, hogy a csapat már biztosan csak a középmezőnyben végez a tabellán.

„Ezt a szezont elrontottuk – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Dragóner –, de azt fontosnak tartjuk, hogy győzelmekkel zárjuk a bajnokságot. A nyártól pedig nyugodt felkészülést követően, megerősödött játékoskerettel a bajnoki címért szeretnénk harcolni. Úgy vélem, nem Craig Short edzőn múlott, hogy így szerepeltünk a szezonban, de az biztos, hogy új edzővel vágunk neki a bajnoki évadnak. Abban nem foglalnék állást, hogy külföldi vagy magyar edző lenne-e megfelelő a Ferencváros élére, hiszen a klubomért kell játszanom, és minél jobb teljesítményt nyújtanom, nem pedig az edző személyével foglalkoznom."

A csütörtöki programot fallabda színesítette a ferencvárosiak számára (Fotó: Mirkó István)
A csütörtöki programot fallabda színesítette a ferencvárosiak számára (Fotó: Mirkó István)

A védő a fallabdázásról elmondta, remek kiegészítő sportnak tartja, fontos, hogy más sportágakat is kipróbáljanak, ne csak a labdarúgópályán gyakoroljanak, éppen ezért nagyon hasznos egy ilyen program.

Tóth Bence, a Ferencváros fiatal középpályása számára az U20-as labdarúgó-világbajnokság volt a szezon csúcsa, amit nehéz lett volna felülmúlni. A játékos elmondta, téma az öltözőben az új edző személye, de ők sem tudnak többet, mint mások arról, hogy ki irányítja a csapatot a következő bajnokságban.

„Szerencsére lőttem nagy gólokat a szezonban, például az Újpestnek a Ligakupában, de a legemlékezetesebb az U20-as válogatott egyiptomi vébészereplése volt. Ahhoz, hogy a Ferencvárossal a bajnoki címért játszhassunk, alaposan meg kell erősíteni a játékoskeretet, mert mind a Videoton, mind a Debrecen nagyon erős, nehéz lesz velük felvenni a versenyt. Természetesen beszélgettünk az öltözőben arról, hogy ki lehet az edzőnk, de nem tudunk többet, mint ami a sajtóban megjelent. Talán jót tenne, ha minél hamarabb kiderülne, ki lesz a csapat trénere, hiszen nem tesz jót a bizonytalanság. Persze az anyagi bizonytalanság sokkal rosszabb lenne, de szerencsére most ilyen veszély nincs a klubnál."

ÍGY FALLABDÁZTAK A FRADISTÁK
 

 

Legfrissebb hírek

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
10 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
13 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
15 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
21 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09
Ezek is érdekelhetik