A ZTE egygólos előnyt szerzett Újpesten

2010.03.24. 20:03
null
Kocsárdiék idegenben szereztek előnyt (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Egygólos győzelmet aratott a Zalaegerszeg Újpesten a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésen. Az egyetlen találatot a 88. percben szerezte Balázs Zsolt, a hazaiaktól a 61. percben kiállították Vaskó Tamást.

A Honvéd–Debrecen mérkőzés után az Újpest a Zalaegerszeg ellen lépett pályára a Magyar Kupa elődöntőjében. A lila-fehérek három meccset is elveszítettek tavasszal a bajnokságban, így várható volt, hogy a kupaszereplés jelentősen felértékelődik számukra.

Ebből azonban az első félidőben semmit sem láttunk. Bár ezen a mérkőzésen játszhatott az a Rajczi Péter, akit a Lombard Pápa ellen kiállítottak, és hárommeccses eltiltást kapott, de sem ő, sem éktársa, Kabát Péter nem jelentett semmilyen veszélyt Vlaszák Géza kapujára.

A ZTE nagyon megszervezte védekezését, és egy-egy ellentámadással próbálkozott is. Helyzetig mindenesetre csak Illés Gyula jutott el, aki a meccs elején a bal sarok mellé gurított, majd később egy lövése az oldalhálóban halt el. Az újpestiek a 45. percben jutottak el először lehetőséghez, igaz, Vaskó Tamás fejese után sem kaptak szívrohamot a zalai drukkerek...

A második játékrész aktívabban indult, előbb Varga Roland fejesét hárította Vlaszák, majd a másik oldalon Djordje Kamber bólintott veszélyesen a bal sarok felé, Balajcza Szabolcs már verve volt, szerencséjére a kapufánál álló Simek Péter fel tudott szabadítani a gólvonalról.

A 61. percben megfogyatkozott az Újpest, mivel Vaskó úgy próbálta helyrehozni hibáját, hogy visszahúzta Darko Pavicsevicset. Willie McStay gyorsan reagált, behozta a védelem közepére Korcsmár Zsoltot.

Csank János Magasföldi József és Balázs Zsolt beállításával próbálta támadóbbá tenni csapatát, a volt szövetségi kapitány megérezte, hogy itt most le lehet győzni az emberhátrányba került fővárosiakat.

Már-már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget a meccs, de akkor egy felívelt labdát elvétett Balajcza. A labda a balösszekötő helyén érkező Balázs elé került, a cserejátékos pedig a kapuba lőtt. A ZTE előnnyel várhatja a visszavágót.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Újpest–Zalaegerszeg 0–1 (Balázs 88.)

 

Legfrissebb hírek

Koreai–magyar szolidaritás

Jégkorong
7 perce

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
50 perce

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
54 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik