DVSC-TEVA: a Loki egyik labdarúgója elgázolt egy kerékpárost

2009.08.29. 11:24
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA egyik labdarúgója vezette azt a Mercedest, amely tegnap késő este Nyírbátorban elgázolt egy kerékpárost. A hírt a klub a hivatalos honlapján megerősítette: a bajnokcsapat nyáron igazolt játékosa, Bodnár László tegnap este Nyírbátorban elgázolt egy kerékpárost, aki életét vesztette.
Képünk illusztárció
Képünk illusztárció

A biciklist a kisváros Császári utcáján ütötték el, s a helyszínen életét vesztette – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Magyar Távirati Irodának még péntek este.

A százados hozzátette: a baleset körülményeinek tisztázását és az elhunyt személy azonosítását a rendőrség a helyszíni szemlével megkezdte.

Lapunk debreceni forrásból úgy értesült, hogy B. L. vezette a személygépkocsit. A futballista a mai, Nyíregyháza Spartacus elleni bajnoki mérkőzésen nem is játszik.

Az ügyben folyik a vizsgálat, de úgy tudjuk, hogy a kerékpáros ittas állapotban kerekezett az országúton.

A rendőrség honlapján, a police.hu portálon az alábbi rövid hírt adták ki az esettel kapcsolatban:

„Pénteken 21 óra körül Nyírbátor lakott területén kívül, a Császári úton személygépkocsi gázolt el egy előtte közlekedő kerékpárost. A láthatósági mellényt viselő, 34 éves nyírvasvári illetőségű férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben szakértők bevonásával büntetőeljárás indult. Az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba.”

Nem sokkal dél előtt a klub a hivatalos honlapján közölte: Bodnár László péntek este elgázolt egy kerékpárost, aki életét vesztette a balesetben.

Szilágyi Sándor cégvezető elmondta, hogy Bodnár László szüleihez tartott, amikor a sajnálatos baleset bekövetkezett.

„A rendőrségi vizsgálat folyamatban van, ezért bővebb információval a jelenlegi helyzetben nem tudunk szolgálni" – nyilatkozta Szilágyi Sándor a dvsc.hu-nak.

A témával kapcsolatos friss információkat ide kattintva találják meg!

Legfrissebb hírek

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
4 perce

Timber sérülése vészjósló, Depay csak a kispadon? – íme, a holland válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
32 perce

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
46 perce

Udvardy Panna mérkőzése eső miatt félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
59 perce

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
1 órája

„Csak velünk csinálták ezt” – Cannavaro az amerikai biztonsági ellenőrzésekről

Foci vb 2026
1 órája

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
1 órája

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik