Nagy Sándor veszi át Aczél Zoltán helyét a REAC kispadján

2008.11.10. 13:37
Címkék
Forgács József klubelnök Nagy Sándort nevezte ki a REAC vezetőedzőjévé. A Soproni Liga utolsó helyén álló csapat irányítását Aczél Zoltántól átvevő 36 esztendős szakember megbízatása egyelőre az év végéig szól.
Aczél Zoltán (középen) leköszönt, Nagy Sándor érkezett
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Aczél Zoltán (középen) leköszönt, Nagy Sándor érkezett
Aczél Zoltán (középen) leköszönt, Nagy Sándor érkezett
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Aczél Zoltán (középen) leköszönt, Nagy Sándor érkezett

Nagy Sándor
Nagy Sándor
A a REAC szakvezetősége a Honvédtól elszenvedett 5–2-es szombati vereség után köszönte meg a munkát Aczél Zoltánnak, akivel a gárda nagyon gyengén szerepelt – jelenleg az utolsó helyen áll a 16 csapatos Soproni Ligában.

Forgács Józsefnek két napra sem volt szüksége, hogy megtalálja Aczél Zoltán utódját, aki Nagy Sándor lett. A fiatal, 36 éves szakember játékosként több mint száz NB I-es mérkőzésen szerepelt, többek között az MTK és a Nyíregyháza színeiben.

Edzőként legutóbb a REAC U16-os együttesét vezette, és közben az első csapat munkáját is irányította, amikor Aczél a válogatottnál dolgozott.

A klub honlapja szerint Nagy Sándor megbízatása az év végéig szól, első alkalommal pedig a Ferencváros elleni Ligakupa-találkozón ülhet vezetőedzőként a rákospalotaiak kispadján.

Nagy Sándor kétes hírnevet is szerzett a magyar labdarúgásban. Még 1998 tavaszán, diósgyőri játékosként az ő brutális belépője miatt szenvedett nyílt lábtörést az Újpest egykori nagy kedvence, Véber György.
Legfrissebb hírek

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
1 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
3 perce

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
11 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
21 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
35 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
42 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
43 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik