NB I B: Szolnok-Mosonmagyaróvár 2-2

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2005.06.05. 23:00
Címkék
SÁRGA LAP: Remili és Schafranek (kakaskodásért) a 45. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:6 (5:1)

56. perc: B. Tóth három ember között betört a tizenhatoson belülre, átadását Kotula a hosszú felső sarokba bombázta. 1-0
60. perc: Kotula fordult le védőjéről a bal oldalon, belőtt labdáját Disztl Dávid vágta a léc alá. 2-0.
70. perc: Röviden szabadítottak fel a szolnoki védők, Nagy II. T. 20 méterről, kapásból a kapu közepébe bombázott. 2-1
85. perc: Schafranek húzott el a jobb oldalon, remek centerezését Schmatovich középről, öt méterről fejelte a hálóba. 2-2

Bár a vendégegyüttes a forduló előtt lépéselőnyben volt kiesés elől menekülő vetélytársaival szemben, még nem érezhette magát biztonságban, így a pontszerzés reményében érkezett az utolsó nyolc meccséből mindössze egyet elvesztő, legutóbb a REAC-ot idegenben is legyőző Szolnok otthonába. Nem is ijedt meg vendéglátójától a mosonmagyaróvári gárda, Schafranek Ádám irányítókészségében bízva bátran felvállalta a támadás lehetőségét. Ennek ellenére az első fél órában a hazaiak kétszer is a kapuba találhattak volna, ám a szélvészgyors B. Tóth Balázs hiába szolgálta ki remekül társait, Disztl Dávid és Kotula László is elhibázta a kínálkozó lehetőséget.
A szünet után öt perc alatt kétszer is bevette a vendégek kapuját a hazai legénység, s talán már a kék-sárgák is elhitték, hogy zsebükben a három pont, amikor Nagy II. Tamás váratlanul nyílttá tette a küzdelmet. Egy csapásra fölénybe került a vendégegyüttes, és a hajrában megérdemelten egyenlített.

Mestermérleg
Kis Károly:
- Igazságos a döntetlen.
Menczeles Iván: - A kétgólos hátrányban szerencsére megijedtünk.

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
16 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
16 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
59 perce

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
1 órája

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik