Feltörték Tepszics autóját, iratokat is elvittek

Vágólapra másolva!
2005.02.27. 14:26
Címkék
Ismeretlenek feltörték szombaton a Tepszics Ignácnak, a Ferencváros sportigazgatójának autóját, miközben a sportvezető a korosztályos csapatok felkészülési mérkőzéseit nézte a klub népligeti sportcentrumában. Az információt a klub hivatalos weboldala, az ftc.hu hozta nyilvánoságra. Tepszics a Vajda Péter utcában parkolt le a Fradi-hotelnél, ott törték be az autója bal hátsó ablakát.
Tepszics Ignác a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: késésben volt, ezért állt meg kint a nyílt utcán, és nem hajtott be - szokásával ellentétben - a sportcentrum területén lévő biztonságos parkolóba."Ha tehetem, mindig körbemegyek, de most úgy el voltam késve, hogy még a mobiltelefonomat is az autóban felejtettem - magyarázta. - Ez is csak azért tűnt föl később, mert furcsa érzés volt, hogy nem csörög. Visszamentem érte húsz perccel déli tizenkettő után, kivettem a kocsiból, majd újra vissza a pályákhoz, mert kezdődött az ifik meccse. Jó ideig még figyeltem a fiatalokat, és amikor háromnegyed kettő körül visszamentem a kocsihoz, már láttam, mi történt."
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)
Tepszics Ignácnak az arcára fagyhatott szokásos derűs mosolya, amikor meglátta autója betört hátsó ablakát (fotó: M. Németh Péter)

A klubvezető azonnal a rendőrségre sietett, hogy bejelentse az esetet. Az eltűnt bankkártyáját is innen tilttatta le, és ekkor kiderült, hogy a tolvajok nem késlekedtek.

"Tizenkettő óra harmincnyolckor már kísérletet tettek az egyik bankautomatánál, de sorban hibás biztonsági kódot ütöttek be, így nem jártak sikerrel. Ez nem a személyes bankkártyám volt, hanem a Ferencváros hitelkártyája, amelyen szerepelt a nevem."

Tepszics kérdésünkre elmondta: nem hiszi, hogy a tolvajok tudták, kinek az autóját törik fel, mert - ahogyan fogalmazott - "akkor nem a bankkártyával" próbálkoztak volna először. Azonban azt, hogy szerinte akkor mivel, a sportvezető nem árulta el.

Úgy véli, nem az autója látványa volt csábító, hanem inkább a benne felejtett bőrkabát, amelyet elmondása szerint a szép, napos időjárás miatt nem vitt magával.

Az autóban volt egyébként Tepszics Ignác személyi okmányain, a bankkártyán és az értékes bőrkabátján kívül az a táska is, amelyben néhány, a klub számára igen fontos iratot őrzött (szerződések és egyéb dokumentumok), és amelyeket a hét végén szeretett volna áttanulmányozni.

"Nem hiszem, hogy ezeket a papírokat bárki olyan célra felhasználhatja, amellyel kárt tudna okozni a Ferencvárosnak, nekem viszont szükségem lenne rájuk a munkámhoz - fűzte hozzá Tepszics, akitől azt is megtudtuk, hogy autójában nincs riasztóberendezés, az autófeltörőknek tehát nem kellett attól tartaniuk, hogy túl nagy lármát csapnak akciójukkal.

A Ferencváros hivatalos weboldalán kérést fogalmazott meg a következő szövegezéssel:

"A Ferencváros (…) kéri az esetleges becsületes megtaláló(ka)t, hogy a klubunk számára nélkülözhetetlen iratokat adja le az Üllői úti székház portájára, egyben klubunk minden olyan személy segítségét is örömmel veszi, akik segíthetnek az eltűnt dokumentumok megtalálásában."
Legfrissebb hírek

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
36 perce

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
47 perce

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
1 órája

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
1 órája

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
2 órája

Megvált indiai klubjától a City Football Group

Minden más foci
2 órája

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik