Gőzerővel készül a tavaszi folytatásra a télen nevet változtató László Kórház-Kawasaki-Duna női NB I-es csapata.
A csepeli stadionban gyakorló együttesnek mindössze egy pont a hátránya a listavezető MTK Budapest mögött, és jó eséllyel pályázik az aranyérem megszerzésére. A csapat hetente ötször edz, bár a pályaviszonyok nehezítik a munkát."A télen nem sok változás volt játékoskeretünkben, egyedül Faigl Zsófia fejezte be pályafutását. Úgy érzem, a játékosállományunk erős, így célunk a bajnoki cím megszerzése. Az elmúlt két évben Magyar Kupát nyertünk, az idén a legjobb négy között a Debrecennel játszunk - mondta Fenyő Ottó, a László Kórház-Kawasaki-Duna edzője.A szakember korábban dolgozott a Siófoknál, valamint az NB I B-s Marcalinál, és van A-licence is. Mivel Bacsó István szövetségi edző megbizatása lejárt, úgy érzi, tudna segíteni a válogatottnál is."A válogatottnál frissítésre van szükség. Az elmúlt években megismertem a női labdarúgókat, tisztában vagyok az erőviszonyokkal, így a klubomnál végzett munka mellett szívesen segítenék a válogatottnak is, akár szövetségi edzőként, akár pályaedzőként" - tette hozzá Fenyő Ottó, aki szerint el tudná látni mindkét feladatot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







