Dajka: majd bolond leszek mártírkodni

2005.02.18. 20:53
Címkék
Elkezdődtek a feljelentések a Békéscsabai Előre FC-nél. Mint arról tegnap beszámoltunk: a labdarúgók és az edzők három és fél hónapja nem kapták meg bérüket, aminek következtében néhány futballista már távozott is a csapattól. Ugyan az Előre szakmai munkáját irányító Dajka László a téli átigazolási időszak előtt a keret megerősítését tervezte, úgy tűnik, a problémák miatt nemhogy erősödne, hanem inkább gyengül a csapat.
„Eldöntöttem, hogy a klubnak és a ligának megfogalmazok egy figyelmeztetô levelet, amelyben külön fel szeretném hívni a figyelmet a csabai klub körül kialakult állapotokra.” - Dajka László a kényszerû helyzetérôl

- A hírek szerint Valentin Miculescu is távozik a csapattól, ha néhány napon belül nem rendezik a tartozásait. Ez már nagy érvágás lenne, nem?
- Valentin Miculescu elmondta nekem, hogy továbbra is szívesen dolgozna velem - mondta Dajka László, az Előre FC vezetőedzője. - Éppen ezért távozási szándékát szerdáig felfüggesztette, addig hajlandó még egy utolsó esélyt adni az Előre FC kft. vezetőinek. De ha szerdáig nem történik semmi, akkor valóban továbbáll, és ez akár komoly gondot is jelenthet …

- Így is van bőven távozó, hiszen a korábban elengedett nyolc labdarúgó után Grúz Tamás, Rubint Richárd és Szeverényi Péter is máshol folytatja pályafutását...
- Szeverényi Péternek akadt kérője, s ő a több bizonytalan pénz helyett a biztos kevesebb mellett döntött, így visszatért Gyulára. Grúz Tamás hazaköltözött Magyargécre, úgy vélem, a gondolkodása egyelőre a serdülő labdarúgókéhoz hasonlítható. A pénzhiány és az egyesület bizonytalansága miatt kézzel-lábbal távozni akart, s mivel semmi biztosat nem tudtam mondani neki, nem volt jogom megakadályozni távozását. Ugyanez érvényes Rubint Richárdra is, aki Putnokra szerződött, hiszen így közelebb lehet hazájához, Szlovákiához.

- Azaz a várt erősítések helyett inkább gyengült a csapat. Hogyan tud így dolgozni?
- Tény, mindössze két labdarúgót, a szlovén Dusan Simicet és Kocsis Istvánt igazoltuk le. Eredetileg nem ők szerepeltek a terveim között erősítésként, ám akikkel a télen tárgyaltam, mind azzal hárították el a klub ajánlatát, hogy olvasták, hallották, milyen bizonytalan a békéscsabai helyzet, ezért inkább nem mernek belevágni egy ilyen kalandba. Bár azt is hozzáteszem, a jelenlegi állományt is képesnek tartom a bentmaradásra.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

- Ön meddig bírja még cérnával?
- Elöljáróban: a szerződésemben van egy olyan kitétel, ha a klub nekem és a játékosoknak nem fizet, akkor minden jogkövetkezmény nélkül megszüntethetem a megállapodás érvényességét. Amikor idekerültem, gyorsan rendezték a fizetések egy részét, de itt vagyok immár három és fél hónapja, s az első fizetést leszámítva, sem a labdarúgók, sem pedig én nem kaptam pénzt, amit megalázónak és egyben felháborítónak is tartok. Lassan eljutunk oda, hogy csupán én vagyok egyedüli a kohéziós erő Békéscsabán, de sem hős, sem mártír nem akarok lenni: én szakember vagyok, hülye viszont nem. Ezért február utolsó napjáig még várok, hogy jobbra forduljon a helyzet, de azt követően én is veszem a kalapom.

- Ha jól tudom, a hét végi edzőmérkőzés is elmarad?
- Igen, s nemcsak azért, mert nagyon rossz állapotban vannak a pályák, hanem, azért is mert játékosaim idegileg padlót fogtak. Ilyen állapotban szakmailag sem biztos, hogy érdemes vállalni egy mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
13 perce

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
50 perce

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
1 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
1 órája

Kahn nem ajánlja a vb-szereplést Musialának – a választ nem teszi zsebre a kapuslegenda

Német labdarúgás
1 órája

Klujber Katrin: Sokkal jobb volt az összhang a pályán!

Kézilabda
1 órája

Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

Minden más foci
2 órája

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik