Kajak-kenu: magyar reformjavaslatok

2005.01.31. 18:45
Címkék
Az elmúlt hét végén Magyarországon tartott szakmai tanácskozást a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) síkvízi bizottsága és a szervezet elnökségének több tagja.

A megbeszélés fő célja a bizottság új elnöke, Vaskuti István törekvései szerint olyan javaslatok megfogalmazása volt, melyek segítségével a világbajnokságok programja kedvezne az élő televíziós közvetítéseknek.

A tanácskozáson több külső szakértőt is meghallgattak a meghívottak, akik között kubai, kanadai, orosz, spanyol, román és lengyel szakemberek mellett ott volt például Josef Capousek, a német válogatott szövetségi kapitánya is.

Az ICF síkvízi bizottsága márciusban a nemzetközi szövetség elnöksége elé terjeszti a vb-finálék programjának átalakítását szorgalmazó tervét, miszerint az eredményhirdetéseket a versenyek végére hagyva az 1000 méteres döntőket hét-hét, az 500 és 200 méteres finálékat pedig öt-öt perces időközönként indítanák, így a verseny közvetítése folyamatossá válhat, és a két órás esemény alatt helyszínen is fenntartható a szurkolók érdeklődése.

A másik javaslat szerint az előző évi világbajnokság, illetve a Világkupa-sorozat legjobbjait kiemelnék, s nekik csak a középfutamok során kellene bekapcsolódniuk a vb-küzdelmekbe. A feltörekvő kajak nemzetek versenyzői így először a saját szintjükön álló lapátforgatókkal mérkőznének meg, a sportág nagyjai számára pedig felértékelődne a Vk-sorozat jelentősége.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
31 perce

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
33 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
43 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
46 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik