Az NSO ajánlja:
Menetrend
Harmadik forduló - Pápa, január 22. (szombat):
A-csoport: Gyôri ETO FC, Lombard-Pápa, Artmedia Bratislava (szlovák)
B-csoport: Zalaegerszeg, Matáv Sopron, Vasas
Fotógalériáink az eddigi selejtezőkről:
Nyíregyháza és Budapest után Pápán rendezik a terembajnokság harmadik selejtezőjét. A debreceni döntőben a házigazda DVSC-MegaForce mellett már ott lesz a tornagyőztes Újpest és MTK csapata, valamint a másodikként végzett Fehérvár is.

A soproni gólfelelôs, Tóth Mihály (balra) elôszeretettel használja feje helyett is a lábát, és azzal kétségtelenül közveszélyes – errôl Éger László mellett a kapusok is tudnának mesélni… (Fotó: M. Németh Péter)

A soproni gólfelelôs, Tóth Mihály (balra) elôszeretettel használja feje helyett is a lábát, és azzal kétségtelenül közveszélyes – errôl Éger László mellett a kapusok is tudnának mesélni… (Fotó: M. Németh Péter)
Mivel kispályán játszanak a csapatok, a lehetőségekhez képest ráadásul igen nagy kapukra, várhatóan sok gól születik majd. Alábbi összeállításunkban arra próbáltunk választ kapni, hogy az együttesek gólfelelősei a szokásos esélylatolgatás mellett miként látják a más csapatokban játszó, ugyancsak a kapusok átverését hivatásuknak tekintő kollégáik futballtudását. Persze, kicsit nehezítettünk a dolgon, hiszen az erények mellett mindenkitől kértünk egy-egy olyan apróságot, amelyben szerintük a riválisnak még fejlődnie kellene.
A soproniak akárcsak a nagypályán, úgy a kispályán is leginkább Tóth Mihálytól várják a gólokat. Ez nem is csoda: az elmúlt év selejtezőkörében is ő lett a torna gólkirálya - akkor öt gólt lőtt.
"Sajnos ezen a télen nem játszottam még kispályán, hiszen Pintér Attila a bajnokság befejezésekor megkért mindenkit, hogy tartózkodjon az effajta játéktól - mondta Tóth Mihály. - Ugyan a télen többször is hívtak terembe játszani, azonban eleget tettem edzőnk kérésének, és - ha nehezen is, de - nemet mondtam a meghívásokra. Szombaton végre legálisan is a pályára léphetek..."
| A program | |
| Győr–Pápa | (14.00) |
| ZTE–Sopron | (14.30) |
| Pápa–Artmedia | (15.00) |
| Sopron–Vasas | (15.30) |
| Artmedia–Győr | (16.00) |
| Vasas–ZTE | (16.30) |
| elődöntők | (17.00 és 17.30) |
| döntő | (18.00) |
"Kíváncsian várjuk a szombati megmérettetést, mivel információink szerint a magyaroknál már nagy hagyományai vannak az ilyen jellegű teremlabdarúgó-tornáknak - mondta Vladimir Weiss, az FC Artmedia Bratislava vezetőedzője. - Ugyanakkor töredelmesen azt is be kell vallanom, hogy csapatommal konkrétan erre a megmérettetésre nem készültünk, ami azt jelenti, hogy az eddigi felkészülési időszakunkban teremben nem edzettünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne a lehető legjobb eredmény elérésére törekednénk, amiben az is benne van, hogy a jövő héten megszervezhetünk egy Pozsony-Debrecen túrát… Ami már biztos: sikerélményben ez évben volt már részünk, mivel felkészülési mérkőzésen szerdán nagypályán, igaz, igencsak mostoha körülmények között már legyőztük a másodosztályú Licartovce csapatát három egyre. Játékosaimnak mondtam is, ha a Győr, illetve a Pápa ellen is ilyen különbséggel győzedelmeskednek, már biztos, hogy nem csupán két mérkőzésért látogattunk át…"
Szavazás
A fedezet a tisztes helytállásra számít a Vasastól, tudniillik többen sérüléssel bajlódnak.
Vincze Ottó
+++ Rendkívül nagy erővel, pontosan lő, bizonyára a győriek egyik fegyvere lesz az átlövéseivel.
--- Nem szeret védekezni, ez kispályán gondot okozhat.
Somfalvi Csaba
+++ Technikás labdarúgó, ügyesen bánik a labdával, magára vonhat egy-két védőt.
--- Kérdés, hogy mennyire bírja majd az oda-vissza ritmust. Elképzelhető, hogy nem mindig ér vissza védekezni.
Tóth Mihály
+++ Elképesztően érzi a kaput, nagyon gyorsan dönt - rendszerint a jó megoldás mellett.
--- Ki tudja, összjátékban mire lesz képes?
Józsi György
+++ Eddig egyszer játszottam ellene, akkor kiderült, hogy ügyes, és remekül lát a pályán.
--- Szerintem ő inkább a nagypályás játékban nyújt jobb teljesítményt, de majd elválik… ---- Zalaegerszegen sokat várnak Józsi Györgytől.
"Nehéz tippelni a végeredményt illetően - mondta az egerszegi játékos. - A gólkirályi címre többen is pályázhatnak, csapatunkból Rado Sabónak, vagy a Debrecenből most igazolt Andorka Péternek van a legnagyobb esélye. Persze, remélem, hogy nekem is kijön majd a lépés, s eredményes leszek."
Tóth Mihály
+++ Nagyon gólerős játékosnak tartom, de szerintem nem csak én vagyok így ezzel.
--- Úgy érzem, hogy a bal lába nem elég jó.
Vincze Ottó
+++ Nagy lövőerővel rendelkező, jól cselező játékos.
--- A cselezésből adódóan sokszor rácsavarodik a labdára, társaiban talán jobban megbízhatna.
Rósa Henrik
+++ Nagyon kombinatív labdarúgó, öröm lehet vele egy csapatban játszani.
--- Fejjátékban mindenképpen javulnia kellene.
Somfalvi Csaba
+++ Jól tartja meg a labdát, kiismerhetetlen cselei vannak.
--- Ha nincs kedve játszani, akkor nem tud csapata hasznára válni. ---- A győrieknél Vincze Ottó lehet az első számú gólfelelős.
"Az ETO az elmúlt évben döntős volt, remélem, ezúttal sem adjuk alább - mondta a középpályás. -. Nagyon remélem, hogy a mi csapatunkból kerül majd ki a gólkirály. Számításaim szerint a gólkirályi címhez három-négy találat kell. Bízom abban, ennyit én is szerzek."
Rósa Henrik
+++ Technikailag képzett, intelligens, jó labdarúgó, aki még kiváló irányítókészséggel is rendelkezik.
--- Néha kissé túlpörög, forrófejűvé válik.
Somfalvi Csaba
+++ Régi időket idéző, jó irányító készséggel megáldott labdarúgó, akire mindig oda kell figyelni.
--- Tehetsége ellenére, legalábbis eddig, elmaradt a nagyobb eredményektől.
Józsi György
+++ A ZTE-ben együtt fociztunk. A fiatal, feltörekvő generáció egyik tehetséges tagja.
--- Nagyon vigyáznia kell arra, hogy azért ne szálljon el önmagától.
Tóth Mihály
+++ Óriási akaraterővel rendelkező, gólerős csatár, aki remekül fedezi a labdát.
--- Ha két fejjel magasabb lenne, Angliában is játszhatna. Ellenem gyermekkora óta képtelen nyerni. ---- Somfalvi Csaba saját magától gólokat, a csapatától pedig győzelmet remél.
"Hazai környezetben esélyesnek tartom magunkat, és ezen a terembajnoki selejtezőn a Győr és a Zalaegerszeg lehet a legkomolyabb ellenfelünk - mondta Somfalvi . - Ha csak tehetem, én is kispályázom, mégpedig talán nem is rosszul."
Vincze Ottó
+++ Technikás, hatalmas lövőereje sokat számít teremben.
--- Mivel nagytestű, ezért lassabban mozog, ami kifejezetten hátrány.
Tóth Mihály
+++ Gólveszélyes, minden idegszálával kapura törő, erős felépítésű támadó.
--- Sokszor a védekezése nem bizonyul elég hatékonynak.
Józsi György
+++ A bal lába szenzációs, ezt már nagypályán is sokszor bizonyította.
--- Amilyen jó a bal lába, olyan gyenge a jobb, amit közhelyesen mondva szinte csak támaszkodásra használ.
Rósa Henrik
+++ Összjátéka, helyzetfelismerése átlagon felüli, nem hiába kapott már meghívót a válogatottba.
--- Termete miatt a fejelések talán nehezebben mennek neki, de ez szombaton aligha érdekli.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






