Elakadt az elnök lélegzete

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2005.01.13. 21:48
Címkék
Tegnap folytatódott a Soproni Városi Bíróságon a Matáv Sopron korábbi edzőjének és ügyvezetőjének, Bognár Györgynek a büntetőpere.
Bodnár László, a klub örökös tiszteletbeli elnöke elmondta, a sikkasztással és egyéb bűncselekményekkel vádolt Bognár György Simon Tibor tragikus halálát követően került Sopronba, edzőnek, majd ügyvezetőnek. Ô ajánlkozott, hogy szívesen segítene befektetőt keresni a nehéz helyzetben lévő futballcégnek, de erre hivatalosan senki sem kérte fel (ezt a felügyelő bizottság meghallgatott tagjai is megerősítették). A futball-kft. jelenlegi kisebbségi tulajdonosát, Antók Zoltánt Bognár György mutatta be Bodnár Lászlónak, ám ezért nem jár pénz. Köztudott: Bognár György azzal védekezik, hogy a Sopron neki 15 millió forint jutalékkal tartozott, amiből előlegként 12 milliót ki is utalt magának - a vádhatóság szerint jogtalanul jutott hozzá a pénzhez.Miután tulajdonos lett, Antók Zoltán hívta fel a klubelnök figyelmét arra, hogy "…nagy a baj". Bodnár Lászlónak elakadt a szava, amikor megtudta, hogy Bognár György kaszinózik, és sok pénz hiányzik a kft. kasszájából. Az elnököt előzetesen figyelmeztették Bognár György szenvedélyére, ezért a szakember szerződésébe beleírták: kaszinóba nem mehet. Amikor kiderült, hogy mégis játszott, Bognár György azzal védekezett, hogy ezen ígéretét edzőként, és nem ügyvezetőként tette, és azt be is tartotta… A következő tárgyalás március 3-án lesz.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
2 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
3 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
3 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
3 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik