Bodnár György befektető lehet

S. T. J.S. T. J.
2005.01.13. 21:47
Címkék
A Blikk tegnapi száma tette közzé, hogy Bodnár György tulajdonrészt szerez Újpesten. A "szaknévsoros" üzletember a lap szerint Muszbek Mihály üzletrészét veszi meg.
Nos, a Los Angelesben tartózkodó Bodnár György erre annyit mondott: "A hír nem igaz." Ugyanakkor nem tagadta, felmerült a gondolata, hogy befektetőként vállaljon szerepet a magyar futballban. Saját bevallása szerint a futballszakmai kérdések nem érdeklik, csupán az motiválja, hogy bebizonyítsa: megteremthető a rend a magyar labdarúgásban, gazdaságilag pedig sokkal jobban lehetne vezetni egy csapatot, mint ahogyan manapság a Magyar Hivatásos Labdarúgóliga (MHLL) irányításával teszik. Hangsúlyozta, szerinte "…a magyar futball egyik legnagyobb kártevője a hivatásos liga, amelynek sem a szövetséghez, sem a bajnokság rendezéséhez nincs köze, és egy országot csap be a liga névvel visszaélve". Köztudott: az MHLL elnöke Szieben László, és e liga tulajdonolja a Profi Liga Kft.-t, amely a közelmúltban 250 millió forintot fizetett a HTD Kft.-nek azért, hogy Bodnár György cége lemondjon a televíziós közvetítési jogokat birtokló Football Duó Kft. 36 százaléknyi üzletrészének visszavásárlási jogáról. Bodnár György szerint nem volt rossz bolt a HTD Kft. kivásárlása, mert a Football Duó évente több százmillió forintot termelt, amíg ő volt az ügyvezetője, amit a csapatok meg is kaptak. "Egyébként, akik kritizálnak, érdeklődjenek a kézilabdázóktól, a kosárlabdázóktól, a hokisoktól és a röplabdázóktól, menynyi pénzt kapnak a tv-közvetítésekért, mióta megszűnt a Sport Tv Kft." - tette hozzá az üzletember.
Ami a tulajdonosi szerepvállalását illeti, egyelőre annyit árult el, hogy NB I B-s csapatban gondolkodik, mondván, az ősszel bebizonyosodott, hogy a második vonal meccsei is tv-re vihetőek.
Muszbek Mihály családi gyászra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, Lukács Ferenc pedig anynyit mondott: "A Blikk-cikkből annyi igaz, mintha valaki azt híresztelné, hogy a következő szépségkirálynő-választáson engem koronáznak meg…"


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
1 perce

Giro d'Italia: Giro: Bettiol öt év után nyert ismét szakaszt

Kerékpár
8 perce

Vívás: négy magyar a férfi kardozók kairói világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
37 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyérmes az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

A Videoton bejelentette Haraszti Zsolt távozását

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
1 órája

„A beszédem katasztrófa volt” – Guardiola idegesen búcsúzott játékosaitól

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívóbajnoka

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik