A lebonyolítás rendje változott a tavalyihoz képest: csupán három selejtezőt rendeznek, amelyek első helyezettje és a két jobb második kerül majd a címvédő Loki mellett a debreceni döntőbe. Egy külföldi csapat, a szlovák listavezető Artmedia Bratislava teszi nemzetközivé a mezőnyt, és bár úgy volt, hogy horvát és ukrán résztvevő is lesz, végül a másodosztály csapatainak a nyomására két NB I B-s válogatott lép műfűre.
Gólszerzők: Füzi (8., 9.), Juhász (10.) Az MTK együttese teljesen megérdemelten nyerte meg az Arany Ászok Teremtornát. A kék-fehérek a fináléban 3-0-ra győztek a győriek ellen, akikkel a csoportmeccsek során 2-2-es döntetlent játszottak. A döntőben már nem tudta megismételni addigi jó játékát a zöld-fehér csapat. A fővárosiak tetszetősen futballoztk, és egy 3 perces roham során a 3 góljával a gólkirályi címet is elhódító Füzi Ákos (képünkön) két remek lövésével és egy igazi kispályás, kényszerítőzős akció utáni Juhász-találattal már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés sorsát.
Elődöntő:
Gólszerző: Zabos (8.), Bori (23.) ill. Kerekes (11.) Az Arany Ászok Terembajnokság döntőjében a Győr ellenfele az MTK lesz. Hiába sarkazott Kerekes Zsombor az 1986-os BEK-döntőn Rabah Madjertől látott találathoz hasonló gólt, az utolsó percben Nikolov és Éger figyelmetlenségét kihasználva Bori megszerezte az MTK győztes gólját. Küzdelmes és színvonalas mérkőzésen tehát a szerencsésebb fővárosi csapat győzött.
Gólszerző: Vincze (2.), Pomper (8.), Binder (16) ill. Kőhalmi (19.) A Győr lesz az egyik résztvevő az Arany Ászok Terembajnoság döntőjében, miután 3-1-re legyőzték az Újpestet. A zöld-fehérek hatalmas elszántsággal, kiválóan futballozva szinte lemosták a pályáról az ezúttal gyengén játszó fővárosiakat.
Csoportmeccsek:
---- Harmadik forduló, Pápa, január 22. (szombat):
DÖNTŐ: (1-3) G: Regedei, Vincze O. 2 (a másodikat büntetőből), ill. Károlyi, Bárányos, Balaskó, Lazics 2 Kiállítás: Pusztai (Győr - 2 perc), Horváth A. (Sopron - 2 perc), Fehér Z. (Sopron - 2 perc) Feltette a koronát egész napi kiegyensúlyozott teljesítményére a Matáv Sopron. Pintér Attila együttese száz százalékosa nyerte meg a jó hangulatú, gólokban rendkívül gazdag tornát. A gólkirály Vincze Ottó (Győr) négy találattal.
Elődöntők:
G: Varga Z., Pusztai, Makra, Binder ill. Józsi A Győr a második félidei játékának köszönhetően simán masírozott a döntőbe a kicsit fáradtnak tűnő ZTE ellen.
G: Bárányos, Balaskó (büntető), Tóth M. A Sopron a második félidei játékának köszönhetően magabiztosan masírozott be a döntőbe, ahol a győri csapat lesz az ellenfele.
G: Regedei (2), Vincze O., Jäkl, Pomper, ill. Szűcs M., Germán, Stevica, Farkas A. Kiállítás: Varga Z. (Győr-2 perc), Geri (Pápa-2 perc) A teremtornát megtisztelte jelenlétével Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Gólokban gazdag mérkőzésen a Győr a lefújás előtti másodpercekben csikarta ki a győzelmet.
G: Károlyi, Bárányos, Balaskó A Sopron jeggyel rendelkező 20 szurkolóját nem engedték be a csarnokba, mert a városban randalíroztak. A Sopron teljesen megérdemelten szerezte meg a három pontot, a ZTE Varga Zoltán remek védéseinek köszönheti, hogy elkerülte a kiütéses vereséget.
G: Szűcs M. (2), Stevica (2) ill. Vascak Kiállítás: Császár (Pápa-2 perc) A balszerencsésen elveszített első mérkőzés után magabiztos játékkal javított a hazai csapat, életben tartva ezzel továbbjutási esélyeit.
G: Lazics, Molnár Z. (öngól), Bagoly (2), Hanák ill. Kovrig, Weitner, Rósa H. Kicsit elaludta a mérkőzés elejét a Sopron gárdája, a Vasas egy percen belül két gólt szerezve elhúzott, Pintér Attila együttese azonban nem adta fel, és megérdemelten fordította meg a mérkőzést. Ezzel a hat ponttal biztos csoportelsőnek tűnik a Sopron csapata.
G: Borbély, Fodrek, Soltis, Vascak ill. Priskin, Varga Z., Tóth P., Vincze O. Kiállítás: Stark (Győr-2 perc), Soltis (Artmedia-2 perc), Tóth P. (Győr-2 perc), Pomper (Győr-4 perc), Novák (Artmedia-4 perc) A szlovák csapat teljesen egyenrangú ellenfele volt a Győrnek, sőt, ha a játékvezetők elfogulatlanul vezetik a mérkőzést, akkor megnyerték volna a találkozót.
G: Nagy L., Rósa H., Weitner ill. Gaál, Babati, Sabo, Kocsárdi Kiállítás: Kozmer (ZTE-2 perc) A rendkívül agresszív és kiélezett mérkőzésen, ha némi szerencsével is, a ZTE megszerezte a továbbjutáshoz szükséges győzelmet. ---- Cikkünk a selejtezőről: Parádés játék kék-fehérben
---- Első forduló - Nyíregyháza, január 8. (szombat):
DÖNTŐ: (1-1) G: Erős, Polonkai, Kovács Z. ill. Tóth B., Györök Az első félidőben döntetlenre álltak a csapatok, a második játékrészben azonban két gólos előnyt szerzett az Újpest, és a fehérváriaknak csak a szépítésre tellett. Ezzel a győzelemmel az Újpest nyerte a nyíregyházi selejtezőcsoportot.
Elődöntők: (1-0) (büntetőkkel 6-5) G: Rajczi, Kovács Z. ill. Remini, Kiss Az Újpest hiába szerzett két gólos előnyt, az utolsó percekben a Kelet válogatottja döntetlenre tudta menteni az eredményt. A lilák végül büntetőkkel biztosították be a döntőbejutást.
(3-1) G: Polyák, Tisza (2) ill. Tóth B. (2), Szabó T., Hercegfalvi Az első félidőben a Diósgyőr két gólos előnyre tett szert, ám a második félidőben a Fehérvár kiegyenlített, és nem sokkal a lefújás előtt a győztes gólt is megszerezte.
(0-0) G.: Magasföldi, Herczegfalvi, Szalai Az első félidőben nem találtak a felek a hálóba - a korában lejátszott öt találkozón ez nem fordult elő -, majd az élvonalbeli gárda jutott vezetéshez, amit a lefújásig meg is tudott toldani kettővel. Az elődöntőben Újpest-Kelet válogatottja és Fehérvár-Diósgyőr mérkőzéseket rendeznek.
(2-0) G.: Kovács Z., Tóth N., Bükszegi, Simek, Rajczi A lila-fehéreknek elég lett volna a döntetlen, a házigazdáknak csak a győzelem jelentett reményt. Az első percben ettől egy kicsit messzebbre kerültek, hiszen Kovács Zoltán révén a fővárosiak kerültek előnybe. Aztán a folytatásban sem közeledtek, hiszen a lila-fehérek tetszés szerint értek el találataikat az alárendelt szerepet játszó és így kieső házigazdák ellenében.
(1-2) G.: Miculescu, Szeverényi, ill. Csopaki 2, Kis K., Rusvai, Kapcsos A Kelet válogatottja szerzett vezetést, majd egy gyors adok-kapokot követően előnyüket meg tudták őrizni a félidő végéig. A folytatásban Csopaki duplája révén megnyugtató előnybe került az alkalmi csapat, amelynek a békéscsabaiak semmilyen tekintetben nem tudtak partnerei lenni.
(2-1) G.: Belényesi, Virág, Tisza, ill. Polonkai, Erős, Rajczi A két együttes tábora már korábban ráhangolt a derbire, hangpárbajt és némi petárdázást követően a rendőrök állították helyre a nyugalmat. A találkozón aztán az első félidő elején egy perc alatt kétgólos előnyhöz jutottak a diósgyőriek, ám előbb szépíttek, majd a második játékrész kezdetén kiegyenlítettek a lila-fehérek. A hajrában ismét vezetést szereztek a diósgyőriek, de az újpestiekmegint egyenlíteni tudtak. A nézők jó színvonalú, küzdelmes találkozón kiegyenlített mérkőzést láthattak, amelyen végeredményben igazságos döntetlen született. Az egy ponttal a Diósgyőr már továbbjutott a csoportból, míg az Újpestnek egy pont kellene a Nyíregyháza ellen, amelynek viszont mindenképpen győznie kell a csoport utolsó összecsapásán a fővárosiak ellen.
(1-1) G.: Herczegfalvi 2, Lattenstein, Szabó T., ill. Pozsár A találkozó a gólok leosztásában hasonlított az első mérkőzéshez, hiszen az első félidő végén még eldöntetlen volt az állás, majd az a csapat jutott kétgólos előnyhöz, amelyik a mérkőzés elején az első találatot is megszerezte. A végén apró különbség: nem a vesztésre álló csapat szépített, hanem tovább növelte előnyét a találkozón végig meggyőzőbb teljesítményt bemutató, így abszolút megérdemelt győzelmet arató fehérvári csapat, amely a játék minden elemében (gyorsaság, technika, helyezkedés) ellenfel főlé nőtt. A Békéscsaba csak a találkozó elején tudott egyenrangú partnere lenni a számtalan helyzetet kidolgozó fehérvári együttesnek.
(1-1) G.: Miskolczi, Farkas, ill. Müller, Belényesi, Mogyorósi A találkozón a Diósgyőr szerzett vezetést, de a házigazdák egyenlíteni tudtak a félidőre. A folytatásban a Diósgyőr szerencsés gólokkal kétgólos előnybe került, míg a házigazdák erejéből a mezőnyfölény ellenére is csak a szépítésre futotta.