A tulajdonossal nem kell vitázni az erősítésekről

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.12.30. 20:33
Címkék
Ahogy az Kispesten már lenni szokott, ismét teljesen váratlanul váltott edzőt a vezetőség. Azaz csak a vezetőség egyik, üzletrészét tekintve jóval nagyobb fele, hiszen a többségi tulajdonos Piero Pini egyszemélyi döntésétől társa, a csak utólag értesített Kiss Zsolt próbált elhatárolódni.
Bognár György menesztése azért volt meglepő, mert a szakember igazán nagyszerűen helytállt a Honvéddal, az őszi nyolcadik hely jóval kedvezőbb a realista várakozásoknál. Igen ám, csakhogy Bognár György szeretett volna még jobban szerepelni csapatával, és elkövette azt a botorságot, hogy efféle vágyait Piero Pini elé tárta - mégpedig egy, az új szerzeményekről szóló listával. Márpedig az olasz nem az az ember, akit ilyen kérésekkel meg lehet hatni, ő úgy döntött, neki egy forinttal sem ér többet a Kispest, és inkább szűkíteni, mintsem erősíteni szeretné a játékoskeretet. A fentiek szellemében Jovan Drobnjak, Dejan Sztamenics és a legmagasabb fizetéssel rendelkező, ugyanakkor alig védő Maximilian Oraze mehet, ahova akar, de hasonló sors várhat még egy-két magyar futballistára is - mintha ez a megoldás hajazna a nagy nyári kirúgásözönre… Piero Pini persze teljesen nem mondott le az új fiúk megszerzéséről sem, ám mivel a mozambiki Genito őszi produkciója mindenkit lenyűgözött, úgy gondolta, hogy inkább Afrikából szerződtetne új játékosokat, akik talán jobbak - és ami ennél sokkal fontosabb - jóval olcsóbbak, mint bárki Bognár György listájáról.
Az eltérő koncepció - ahogy korábban Gálhidi György esetében is - végül szakításhoz vezetett (az más kérdés, hogy a még hátralévő két és féléves szerződés miatt a kft. esetleg újabb per elé nézhet…), így a Honvédnak megint nincs edzője. Mivel váratlan volt az összezörrenés, még maga Piero Pini sem gondolkodott Bognár György pótlásán. Mint Kiss Zsolt elmondta, egyelőre nem beszéltek még az új edző személyéről, de január első napjaiban valószínűleg bemutatják a szakembert. Ha nem, legfeljebb Piero Pini leül a kispadra.
Még egy apróság: csütörtöki számunkban Vass Károly, a Sportfolió vezetője azt állította, cége nem kapott ajánlatot a Bozsik-stadion megvásárlására. Nos, a Honvédnál biztosak benne, ők szeptember 24-én elküldték a dokumentumokat - s kérdezik, vajon Vass Károly miért nem látta azokat?

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
3 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
26 perce

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
32 perce

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
58 perce

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
1 órája

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik