Barackot vegyenek!

CSURKA GERGELY jegyzeteCSURKA GERGELY jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.08.09. 20:33
Címkék
Elmúlt már az az idő, amikor a kollégák azt várták, hogy Németh Gyula bácsi felálljon a sajtópáholyban, kissé előredőlve körbenézzen, majd bemondja a nézőszámot, s attól kezdve valamennyi orgánumban 35 ezer jelent meg.
A fénykorban persze előfordult, hogy legfeljebb elégedetten körbenéztek, és megállapították, telt ház van. Ma a tudósító saccol, többnyire jóindulatúan, ezernek látva a hatszázat, elvégre hivatástudat is van a világon, vagy mi a szösz. Szóval, ha elfogadom, hogy nagyjából egészéből delegáltjaink szemmértéke nem csalt, akkor büszkén jelenthetem: 34500.Ennyien voltak kint. Mármint az első osztály mérkőzésein, a nyitányon. Nem akarnék összehasonlító analízisekbe gabalyodni, hogy ezelőtt tíz évvel, meg hússzal, vagy akár öttel mennyivel volt magasabb az átlag a mostani 4300-nál. Miképp azt is tudom, ha nagyon akarunk, a négyezerre büszkék is lehetnénk, elvégre jártunk már ennél mélyebben is. Év közben - de nem a nyitányon! Ôszintén szólva, ez az igazán döbbenetes. Az első kört ugyanis anno övezte valami nagyszabású várakozás. Azok többsége is kint szotyizott az állóhelyen, akik még valamikor júniusban két sercintés között sokadszor is megfogadták, hogy apukám, sántuljak meg, ha én még egyszer meccsre jövök.Ma már se állóhely, se kijövetel. Harmincnégyezer-ötszáz - fizető? - kliens üzleti szempontból már-már elhanyagolható kategória. Tizenhat befektetés, összességében hárommillárd forint feletti invesztíció - harminc-negyvenezres vevőkörre, hát… Ilyen sarokszámok régebben a szocializmust jellemezték, az viszont megbukott, elsősorban gazdasági okokból.Most itt volnánk, kötésig kapitalizmusban, és a nagy áruház állítólag olyannyira várt nyitására 34500-an tódultak be, nagyságrendekkel több pedig nem remélhető a későbbi víkendeken sem (vannak még persze a televíziót nézők, de a kirakat előtt bámészkodókat ne számoljuk…)Csak látszólag ellentmondás, hogy épp ott voltak a legtöbben - nyolcezren, jóllehet Diósgyőrött ez se túl sok (az viszont hagyomány, hogy a megjelentek több mint a fele belóg) -, ahol jóformán a középkezdés pillanatában dőlt el, ki is az edző, és hogy ki fizeti a révészt. Az őrült kavarodás, amely újabban megelőzi a honi NB I rajtját, a legtökéletesebb ellenreklám. Vegyen barackot, rohadt! Ez azért nem bír valami hatalmas mozgósítóerővel. Szurkolhatunk a könyvelőknek, valahogy bűvészkedjék végig a szezont - a XXI. század profifutballja azonban nem arról szól, vajon hány csapat ladikja nem billen fel, hanem hogy hányan kíváncsiak magára a futballra.Tudom, disznóság elrontani a nyitány ünnepi hangulatát - bár egy késelésnél még mindig elegánsabb arra felhívni az érdekeltek figyelmét, hogy egyszer, ha már végképp nincs jobb ötletük, próbáljanak a realitás talajára tévedni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik