NB I B: Szolnoki MÁV–Tatabánya 0–2

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.03.06. 21:13
Címkék
Alaposan meglepte vendéglátóját a Tatabánya, azonnal támadólag lépett fel és úgy szerzett vezetést a második percben, hogy a gól előtt már egy ziccert elhibáztak a támadók.
SÁRGA LAP
Dupai (buktatta Kotulát) a 47., Fedor (akasztotta Sipos Zoltánt) az 52., Mogyorósi (felvágta Novákot) az 59., Rajnay (akasztotta Fedort) a 82. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:8 (3:4)

2. perc: Kovács Attila bal oldali szögletét követően a labda középen megcsúszott egy támadó fején, majd Sipos Zoltán közelről a hálóba passzolta a labdát. 0–1
65. perc: Rajnay jobb oldali szöglete után a hazai védők nem tudtak felszabadítani, végül Dupai három méterről a bal alsó sarokba kotorta a labdát. 0–2

Előnye birtokában változatlan intenzitással rohamozott Détári Lajos csapata, Márkus Tibor és Sipos Norbert tetszés szerint futotta le a széleken Müller Krisztiánt és Lettrich Dánielt, középen pedig Almir Filipovicsot képtelen volt lebirkózni Kádár Tamás. Ennek megfelelően zsinórban dolgozta ki a helyzeteket a kék-fehér gárda és ha nem véd bravúrosan Rézsó Péter, már az első félidőben eldőlhetett volna a három pont sorsa. A szünet után már jobban visszahúzódott kapuja elé a Tatabánya, de ez nem azt jelentette, hogy lemondott volna a gólszerzés lehetőségéről, csupán területet akart biztosítani gyors támadóinak. Mégsem kontrából, hanem újfent szögletből talált a kapuba a vendégegyüttes. A nyitányon látott Tatabánya csak nevében ugyanaz a csapat, mint az őszi volt, és ezt most kéretik dicséretként értelmezni. Détári Lajos remekül beépítette az új igazolásokat és ha a játékosai kicsit higgadtabbak, kiütéses győzelmet arathattak volna a gyenge teljesítményt nyújtó Szolnok otthonában.

A Tatabánya futballistái szót fogadtak az ôket a pálya szélérôl irányító Détári Lajosnak – nem is maradt el a magabiztos gyôzelem (Fotó: Németh Ferenc)
A Tatabánya futballistái szót fogadtak az ôket a pálya szélérôl irányító Détári Lajosnak – nem is maradt el a magabiztos gyôzelem (Fotó: Németh Ferenc)
A Tatabánya futballistái szót fogadtak az ôket a pálya szélérôl irányító Détári Lajosnak – nem is maradt el a magabiztos gyôzelem (Fotó: Németh Ferenc)
>Mestermérleg
Tóth Dénes:
– A második percben kapott gól döntően befolyásolta a találkozó forgatókönyvét, ám azt is hozzá kell tennem, csapatom mentalitásbeli hozzáállása is elfogadhatatlan volt.
Détári Lajos: – Szeretnénk szép tavaszt szerezni a tatabányai szurkolóknak, gratulálok játékosaimnak.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik