Férfi kosár Eb: halálos fenyegetéseket kapott a németek legjobbja

2022.09.14. 14:42
null
Dennis Schröder és családja halálos fenyegetéseket kapott a görög szurkolóktól (Fotó: Getty Images)
A német kosárlabda-válogatott legjobbja volt a görögök elleni, 107–96-ra megnyert Európa-bajnoki negyeddöntőben a Houston Rockets NBA-csapatában játszó Dennis Schröder, akit a mérkőzés után halálosan megfenyegettek a görög szurkolók – írta meg a német Bild.

Schröder 26 pontja mellett nyolc asszisztot és három lepattanót hozott össze a görögök elleni, 11 pontos különbséggel megnyert negyeddöntőben.

„A szurkolók hihetetlen atmoszférát teremtettek, de az egész csapat, a kispadtól a kezdő ötösig mindenki hihetetlen teljesítményt nyújtott” – értékelt a találkozó után Dennis Schröder.

A mérkőzést követően Schröder felesége, Ellen saját Instagram-oldalán indított élő videóban számolt be róla, hogy száz görög szurkoló kívánta Dennis és gyermekei halálát.

„Van aki azt mondta, mindegyikünket megölik. Nem akarom tudni, Dennis mennyi és milyen üzenetet kapott, de sosem tapasztaltam még ilyet. Meg sem tudom mutatni mindegyik üzenetet, olyan sok van” – mondta Ellen Schröder, megjegyezve, voltak álprofilok, de több valós felhasználó is arcát vállalva írt nekik.

Dennis Schröder Instagram-oldalán üzent a görög szurkolóknak.

„Sok mindent tudok kezelni, de amikor a családtagjaimat ku***nak vagy hasonlónak hívják, az övön aluli! Ez egyszerűen nem helyes!” – hangsúlyozta a Rockets kosárlabdázója.

A Bild beszámolója szerint Schröder mellett a német játékosok közül Andreas Obst és Franz Wagner is kapott fenyegetéseket a mérkőzés után a görögöktől.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERLIN

NEGYEDDÖNTŐ

Spanyolország–Finnország 100–90
(19–30, 24–22, 30–15, 27–23)
Németország–Görögország 107–96
(31–27, 26–34, 26–10, 24–25)

Legfrissebb hírek

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08

NBA: a Lakers másodszor is legyőzte a Houstont

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:27

A Panathinaikosz bejutott a rájátszásba, míg a Monaco a Barcelona ellen kap még egy esélyt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.21. 23:19

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Brady Skeens: Ezekért a dupla duplákért nagyon meg kell küzdeni a magyarokkal és a légiósokkal

Kosárlabda
2026.04.17. 08:22

A Real Madrid Donciccsal és Djokoviccsal a nézőtéren verte a Crvena zvezdát a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.16. 23:22
Ezek is érdekelhetik