A Pécs a Riga, a Sopron a Gdynia ellen kezd

Vágólapra másolva!
2010.10.28. 12:26
null
A pécsi Fegyverneky Zsófia (balra) sérülése ellenére vállalja a játékot (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Szerdán elrajtolt a női kosárlabda Euroliga 2010–2011-es idénye. A bajnok Pécs 2010 és az ezüstérmes MKB-Euroleasing Sopron minden bizonnyal más utat jár be, tekintve, hogy a baranyaiak könnyebb, a zöld-sárgák a legnehezebb hatosba kerültek – ám a cél ugyanaz: a nyolcaddöntőbe jutás.

Ha csak a kupasorozat elmúlt négy esztendejének eredményeit nézzük, meglehetősen unalmasnak tűnhet az Euroliga, hiszen 2007 óta mindig a Szpartak Moszkva nyer.

 KEZDŐDIK AZ EURÓPA-KUPA
 

Két magyar együttes indul a második számú női európai kupasorozatban, az Európa-kupában a Seat-Lami-Véd Győr és a Szeviép-Szeged is megméreti magát. A győriek nagy tervekkel vágnak neki a francia Nantes elleni, hazai csatával kezdődő kalandnak (ma délután 18 órakor kezdődik a találkozó), Tapodi Péter vezetőedző és együttese nem titkoltan túl akarja szárnyalni az előző szezonbeli eredményét, amikor – az orosz Kurszk ellen – a nyolc közé kerülésért búcsúzott. A H-csoportból, amelynek a német Saarlouis Royals és a portugál Vagos is tagja, kötelező a továbbjutás – aztán, ahogy Tapodi fogalmazott, kis szerencsével és a sérülések elkerülésével még a döntőbe jutás sem lehetetlen. A szegediek a belga Sint-Katelijne-Waver és a spanyol Gran Canaria ellen lépnek parkettre. Az első összecsapásra szerdán el is utaztak Bencze Tamás tanítványai a húszezres belga kisvárosba, ahol nagy az érdeklődés a csütörtök esti (20.30 órától kezdődő) meccs iránt, mivel a klub korábban még sosem szerepelt európai kupában.

Az oroszok egyeduralmát megelőzően a rendező cseh Brno tudott győzni 2006-ban, azóta viszont nem találták az ellenszert a moszkvaiak ellen. A soros szezon más lesz, állítják a kihívók, és valóban, az erősítéseket tekintve több együttes is jó eséllyel vág neki a sorozatnak – ezzel együtt persze nem szabad leírni a Diana Taurasit és Sylvia Fowlest elveszítő, ám Sue Birdöt maradásra bíró oroszokat. Annak ellenére sem, hogy tegnap az Aistes Kanuas otthonában vereséggel kezdett a címvédő.

Sajnos a trónra törők közé egyik magyar csapat sem sorolható, s ha beigazolódik a soproni edző, Székely Norbert jóslata, ez még egy-két évig így is marad.

„Bátran kijelenthetem, a legerősebb csoportba kerültünk, ebből a hatosból a Fenerbahce és a Jekatyerinburg is reális eséllyel célozza meg a final fourt. Megpróbáljuk megcsípni a negyedik helyet, és elérni azt, ami az előző szezonban nem sikerült – vagyis tovább szeretnénk jutni. Amíg senki sem ütötte le a labdát, felesleges csoportvégeredményről beszélni. Nekünk már az első meccs is nehéz lesz itt, a Gdynia otthonában” – mondta a csaknem kilencórás utazást követően Székely Norbert.

A másik magyar reprezentánsnak, a TTT Rigát fogadó Pécsnek papíron könnyebb dolga lehet, ám ezt azonnal cáfolta Zseljko Djokics, a baranyaiak fiatal trénere.

A nyáron a fekete-fehérek kispadján Fűzy Ákost váltó szakember elárulta, centergondokkal küzd csapata, amelynek oka, hogy a szerb Jela Vidacsics megsérült, a szlovák Regina Palusná pedig még nem épült fel, így előreláthatóan egyedül a 19 éves Szara Krnjics áll rendelkezésre az ötös poszton.

„Több napja olyan taktikát gyakorlunk, hogy megoldjuk a center tehermentesítését a lettek elleni nyitó meccsen. Vállsérülése után Fegyverneky Zsófia nincs még százszázalékos állapotban, de vállalja a játékot. Nagy szükség van szurkolóink támogatására, hogy győzelemmel kezdhessünk. Pörgős, jó tempót kell negyven percen át diktálnunk, így lehet esélyünk a sikerre” – fogalmazott a pécsiek edzője, aki a sorozattal kapcsolatban azt is elmondta, a fiatalítási ciklus elején a cél az, hogy minél több szoros meccset játsszon az együttes az Euroligában, s az ott szerzett tapasztalatokat majd áprilisban a magyar bajnokságban hasznosítsa.

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA 
A-CSOPORT,  1. FORDULÓ
Mondeville (francia)–Kraków (lengyel) 76–65
 Pécs 2010–TTT Riga (lett)
 csütörtök, 18 óra, Tv: Sport1
 Taranto (olasz)–Kosice (szlovák)
 csütörtök, 20.30
B-CSOPORT,  1. FORDULÓ
Gospic (horvát)–Jekatyerinburg (orosz) 73–87
Gdynia (lengyel)– MKB-Euroleasing Sopron (magyar)

csütörtök, 18.00

 Rivas (spanyol)–Fenerbahce (török)
csütörtök, 20.00
C-CSOPORT,  1. FORDULÓ
USK Praha (cseh)–Halcón Avenida (spanyol) 65–66
VICI Aistes (litván)–Szpartak Moszkva (orosz) 81–79
Galatasaray (török)–Tarbes (francia) 84–68
   
D-CSOPORT,  1. FORDULÓ
Nagyezsda Orenburg (orosz)–Ros Casares (spanyol) 68–76
Bourges (francia)–Gorzów (lengyel) 57–50
Beretta-Famila Schio (olasz)–Brno (cseh)
csütörtök, 20.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik