A kispad hossza dönthet, Pakson lehet bajnok a ZTE

M. Cs.M. Cs.
2010.05.28. 17:03
null
Pakson ünnepelhet ma este a ZTE (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A Zalaegerszeg ma megszerezheti a férfi kosárlabda NB I bajnoki címét. A döntő három győzelemig tartó párharcában ugyanis 2–1-re vezet a zalai együttes, de nem lesz könnyű dolga, ugyanis Pakson még nem sikerült nyernie ebben az idényben. Igaz, hogy a döntő második meccse nagyon szoros volt, csak két ponttal sikerült megnyernie hazai pályán a Paksnak.

„A végén olyan tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyeket a következő hazai mérkőzésen kihasználhatunk"– ezt kedd este, a finálé harmadik, zalaegerszegi összecsapását és a gyakorlatilag sima 68–59-es vereséget követően mondta Horváth Imre, az Atomerőmű szakvezetője.

 

A tréner arra utalt, maga sem hitte, hogy az utolsó öt percben a kezdősor pihentetése érdekében pályára küldött Kovács Ákos, Medve Máté, Kiss Zsolt, Morgen Ferdinánd, Panta István ötös a zalaiak cseresora ellen húszpontos „zakóról" (60–40, 32. perc) visszahozza a címvédőt a tízpontos határon belülre.

Az látható, hogy a két csapat játékosai az idény végéhez közeledve mindent kiadnak magukból, ezért sorsdöntő lehet, hogy az eddig kevesebbet játszó cserék közül ki tud többet tenni a győzelem érdekében.

Ne feledjük: ha a Zalakerámia-ZTE együttese péntek este véghezviszi a bravúrt, azaz győzni tud a paksi csarnokban – vége a bajnokságnak, s a zalaiak 18 év után felülhetnek a pillanatnyilag épp az ellenfél által birtokolt trónra.

A zalaegerszegiek egyik erőssége, hogy Völgyi Péter az egész bajnokság folyamán kilenc-tíz játékost tudott forgatni, s a padról beszálló Chad Timberlake, Gáspár Dávid, Baki Gergely, Tóth Ádám, Simon László kvintett valamelyik tagja biztosan előrelendítette a csapat szekerét.

A paksiaknál pedig éppen az a baj, hogy a cserepadról állandó segítséget nyújtó Körtélyesi Gergely már régen nem hadra fogható, Tory Walker a finálé első mérkőzésén dőlt ki végleg, Gulyás Róbert sem lépett pályára azóta, s ha nem a döntőről lenne szó, talán Mészáros Zalán is többet foglalkozna sérült térdével. A felsoroltak miatt érdekes kiváltképp, mire lesz képes a paksiak „csereötöse" péntek este.

Paks az egyetlen hely, ahol ebben a szezonban még nem termett babér a zalaegerszegieknek. Egy vendégjátékos viszont biztosan szeretné, ha ismétlődne a történelem: Trepák Zoltán hat esztendővel ezelőtt akkori csapatával, a Kaposvárral Pakson lett bajnok...

NB I, FÉRFIAK, DÖNTŐ 
4. mérkőzés, május 28., péntek
Atomerőmű SE–Zalakerámia-ZTE KK 20.00
(Tv: Sport Klub, élő)
5. mérkőzés, május 30., vasárnap (ha szükséges)
Zalakerámia-ZTE KK–Atomerőmű SE 17.00
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Zalakerámia javára.

 

NB I FÉRFIAK, DÖNTŐ 
A döntő eddigi mérkőzéseinek eredményei
Zalakerámia-ZTE KK (1.)–Atomerőmű SE (2.) 75–56
Atomerőmű SE (2.)–Zalakerámia-ZTE KK (1.) 81–79
Zalakerámia-ZTE KK (1.)–Atomerőmű SE (2.) 68–59
Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
10 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik