NBA: új tulajdonosa van a Seattle Supersonicsnak

MTI MTIMTI MTI
2006.07.19. 14:41
Címkék
Kedden egy oklahomai befektetői csoport megvásárolta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Seattle Supersonics, valamint a női ligában (WNBA) érdekelt Seattle Storm csapatát.
Az üzletkötésre azután került sor, hogy az eddigi tulajdonosi gárda vezetőjének, Howard Schultznak az utóbbi időben nagyon megromlott a viszonya a helyi politikusokkal, városvezetőkkel, így nem tudta elérni, hogy új csarnok épüljön az együttesek számára.

A vevők, akik a helyi média értesülései szerint 350 millió dollárt fizettek a Sonicsért és a Stormért, szintén fontosnak tartják új, modern otthon létesítését.

Közölték, egy éven belül el rá akarják venni a város irányítóit, hogy építsenek arénát, egyébként elköltöztetik a városból a csapatokat. (MTI)
Legfrissebb hírek

Két brit aranyérem szombaton a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
10 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
12 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
22 perce

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
1 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
1 órája

Közelebb a Szpari a vezetéshez, mint a Honvéd, de egy félidő után nincs gól

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

Tenisz
1 órája