Százig jutott az Univer

FARKAS MIHÁLYFARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2005.04.02. 23:56
Címkék
"Megsebzett tenyér ide, megsebzett tenyér oda, Kenny Youngernek játszania kell!" - adta ki az ukászt az Albacomp szakvezetése. A Fehérvár amerikai légiósának még a csütörtöki edzésen vágta meg a bal kezét egy reklámtábla, így most hatalmas kötéssel lépett a pályára.
Méghozzá nem is akárhogyan, hiszen az első negyed elején leginkább ő tartott lépést az Univer játékosaival. Később aztán csatlakozott hozzá Góbi Henrik és a csereként beálló Bencze Zoltán is, de a dudaszó előtt Bojan Lapov még beköszönt, így ötpontos hazai előnnyel zárult az első felvonás. A folytatásban ismét kecskeméti kosaraknak örülhetett a publikum, előbb Cory Bradford dobott egy triplát, majd Chad McCLendon szerzett két pontot büntetőből. A 13. percben aztán Horváth Ákos ziccere után átlépte a tízpontos lélektani határt az Univer vezetése, amire csak gyenge kísérletek sorozatával tudott válaszolni az Albacomp. A hírös városbeli kosarasok eközben továbbra is sziporkáztak mindkét palánk alatt: szedték itt is, ott is a lepattanókat, a mezőnyben többször szereztek labdát, s szebbnél szebb, valamint eredményes támadásokat is vezettek.

Amelyik csapat játszott már harmadik negyedet az Univer ellen - az Albacomp nyilván ilyen együttes - az jól tudja, hogy a kecskeméti gárda ebben a játékrészben szokta általában a legjobb teljesítményt nyújtani. Nos, nem volt ez másként ezen a találkozón sem, hiszen gyönyörű gólok után tizenöt pontosra hízott a hazai együttes előnye. Igaz, a negyed végére Jermain Spivey révén szépített a Fehérvár, így igazán kiélezett küzdelemre lehetett számítani a záró felvonásban. Hogy végül mégsem lett az, annak egyszerű az oka: az Albacomp nem célzott pontosan, ráadásul csak centerből tudott betalálni a gyűrűbe, míg a Kecskemét lehetetlen helyzetekből is szórta a triplákat, méghozzá úgy, hogy minden kísérlete eredményes volt. A rangadót így teljesen megérdemelten nyerte meg az Univer - ekkora különbséggel is.
A kecskeméti Chad McClendont nem tudták tartani a vendégek, a hazai center tizenkét pontot dobott és leszedett tizenhárom lepattanót(Fotó: Meggyesi Bálint)
A kecskeméti Chad McClendont nem tudták tartani a vendégek, a hazai center tizenkét pontot dobott és leszedett tizenhárom lepattanót(Fotó: Meggyesi Bálint)
A kecskeméti Chad McClendont nem tudták tartani a vendégek, a hazai center tizenkét pontot dobott és leszedett tizenhárom lepattanót(Fotó: Meggyesi Bálint)

Számított rá a mérkőzés előtt, hogy ilyen nagy különbség lesz a két csapat között?

Meszlényi Róbert
Nem számítottam rá, de most így a lefújás után úgy érzem, megérdemelten nyertünk ilyen arányban is, a csapat ugyanis szenzációsan játszott, olyan volt, mint a közönségünk.

A mai találkozón mennyire mutatta az igazi arcát az Albacomp?

Farkas Sándor
Természetesen nem tudtuk az igazi arcunkat mutatni a példátlan sérüléshullám miatt. Persze nem csak emiatt nyert teljesen megérdemelten a Kecskemét, hiszen ma hihetetlenül jó napot fogtak ki az Univer játékosai.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik