Jogerős a Foton kizárása

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.12. 23:11
Címkék
"Mivel nem adott be fellebbezést a Ventwest-Foton Sopront működtető káefté, jogerőre emeltük a versenybizottság végzését, a kizárást" - tájékoztatta lapunkat szerda délután Nyíri Dezső, a női kosárlabdázók profiligájának első embere.
Ennyi a lényeg, vagyis nem változott semmi, ami kissé meglepő annak fényében, hogy korábban olyan hírek keltek szárnyra: a zöld-fehérek igenis fellebbeztek. Ezek szerint azonban kevés volt erre a december 23. óta eltelt nem kevés idő, és ezt a ligaelnök alábbi szavai is alátámasztják.
"A Foton jelenlévő vezetői kérték, várjunk hétfőig, hogy megírhassák a fellebbezésüket, de ez már minden határon túlmegy. Nem volt fellebbezés, nem volt a fellebbezési díj befizetve, ezért nem is bocsátkoztunk érdemi tárgyalásba, a kizárás immár jogerős, az együttes eredményeit pedig megsemmisítettük" - mondta kissé ingerülten Nyíri. Tény, hogy december 23-át már majdnem három hete magunk mögött hagytuk, márpedig a fellebbezési határidő a határozat kézhezvételétől számított nyolcadik nap, ami régen letelt.
De ha már a protestálásnál tartunk, említsük meg, a Foton az egész eljárás során arra építette a védekezését (és most sajnos nem a pályán alkalmazottra gondolunk), hogy a súlyos büntetés elsődleges okaként megnevezhető szerződésszegés, amelynek tényét a városi vetélytárs Euroleasinggel szemben a liga megállapította, nem áll fenn. Mégpedig azért nem, mert az öt kölcsönjátékos közül, akit fogadniuk kellett volna a megállapodás alapján, Szentkirályi Réka időközben Szekszárdra igazolt, ezért nem fizették ki a rájuk kirótt kétmilliós büntetést sem - mondják a fotonosok, csakhogy erre azt válaszolja a másik fél és a liga, hogy az Euroleasingnek joga volt egyet bármikor viszszahívni az öt kosarashölgy közül.

Horváthék szabaddá válhatnak
Horváthék szabaddá válhatnak
Horváthék szabaddá válhatnak
Marad tehát a kizárás, a mezőny kilenccsapatosra szűkül, a Ventwest-Foton Sopron nyomtalanul eltűnik a táblázatból, már a vasárnapra kiírt, Szekszárd elleni hazai mérkőzését sem játszhatja le. És hogy a játékosaival mi lesz? "A szerződések nem szűnnek meg automatikusan, a jelenlegi helyzet rendkívüli felmondási ok lehet a részükre, és ha távoznak, szabadon igazolhatók" - foglalta össze a velük kapcsolatos jogi helyzetet a ligaelnök, és tett egyszersmind végérvényesen pontot a Foton-sztori végére. A hosszas szenvedés után kimúlt Soproni Postás (nem jogi) utóda mindössze másfél évet élt - hacsak az MKOSZ elnöksége vagy valamely polgári bíróság nem semmisíti meg a mostani határozatot. De erre a jogi ügyekben jártas Nyíri doktor szerint kevés az esély.
Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
3 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
4 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
4 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
4 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
4 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
5 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik